3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. október 22.

Máris feltámadt az Erik Sumo

Copyright:

Ahogy azt múlt héten hírül adtuk, az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi feloszlott. A mai napon azonban újabb közlemény látott napvilágot, ami cáfolta ezeket az állításokat. Szóval mégis léteznek és dolgoznak tovább hatan. Ennek mi örülünk a legjobban!

Miután Harcsa Veronika kiszállt az Erik Sumo Bandből úgy tűnt a csapat bizonytalan időre felfüggeszti a közös zenélést. Akkor még aggódhattunk, hogy vajon meddig kell várni, mire újra színpadra állnak, de a ma kiadott közlemény elég bíztató volt:

„Szevasztok! Köszönjük a kedves, támogató üzeneteket. A helyzet a következő! Azzal szemben, ami a sajtóban megjelent, nem oszlunk fel, hanem dolgozunk tovább így hatan. Nem keresünk senkit Veronika helyére, és a veszprémi segélykoncerten játszunk egy rövid, fél órás műsort ebben az új felállásban. Novemberben próbák, remélhetőleg januártól koncertek.”

Ezek után pedig kinek van szüksége könnyes búcsúra, ha az előző bejelentés koránt sem volt viszlát, inkább egy új jövő kezdete.

Ha valakit érdekel a veszprémi segélykoncert, ami október 31-én kerül megrendezésre, a Facebookon találhat róla bővebb információt.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky