3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. október 20. | Anikó

Már kapható Ákos katonájának imája!

Copyright:

Október 20-án megjelent Ákos új albuma: A Katona Imája. A mai sajtótájékoztatón Ákos elmondta, hogy sokan úgy gondolják, a siker olyan, mintha egy csomagküldő szolgálat kézbesítené a megjelenés napján. Pedig sosem lehet úgy tekinteni rá, mintha garantált lenne.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Ákos négy éve – a Még közelebb óta - nem jelentkezett stúdióalbummal, így hosszú várakozás előzte meg A Katona Imáját. Habár ez az időszak sem telt tétlenül, Ákos turnézott és egy koncertlemeze is megjelent. Szűken értelmezve az elmúlt egy évben készült el az új szerzői – előadói album.  A kiadvány tartalmaz egy ajándék DVD-t is, melyen a Szindbád turné werkfilmje található.

Szinte minden hangszeren Ákos játszik. Nem tartja magát zenésznek, de talán ennek a kísérletezésnek is köszönhető az Ákos dalok jellegzetes hangzása. Hiszen így oda is eljut zeneileg, ahová egy zenész egyáltalán nem menne.  Már az albumot beharangozó Szindbád dalán is érezhető némi műfajváltás, és a lemez is eklektikus lett. Az albumon egy-egy dal blues, rock és R’n’B stílusban is megszólal. Jellemző a lemezre a nyers hangszerelés is.

A Katona Imája 13 dalt tartalmaz, köztük a már ismert Szindbád dalát és A fénybe nézz c. dalt. Ez utóbbi videóklipje már elkészült, melyet Ákos rendezett, és 76 éves édesapja is szerepel benne. A klipet egy budapesti hangárban és a horvát tengerparton forgatták. Előreláthatóan a VIVA TV pénteken élő adásban mutatja be.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky