3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. október 15. | -gabriella-

Gyász! Feloszlott az Erik Sumo!

Copyright:

Rossz hír az Erik Sumo Band háza tájáról. A mai napon közleményben tudatták a rajongókkal, hogy Harcsa Veronika távozik a zenekarból, így mai formájában megszűnik tovább létezni a csapat. Nem lesz könnyes búcsú, nem lesz nagy felhajtás, csak egyszerűen vége.

Magyarország talán egyik legkiválóbb zenekara, az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi a mai naptól sajnálatos módon nem működik tovább. Ennek fő oka, hogy Harcsa Veronika úgy döntött távozik a csapatból. Személyes véleményem (és a facebook-on is hasonló kommentek érkeztek), hogy ettől függetlenül még működhetne a dolog, hiszen valószínű Kiss Erzsi egyedül is elbírna a dalokkal, de úgy tűnik ez túl nagy veszteség ahhoz, hogy közösen folytassák. Legalábbis egyelőre.

De kicsit konkrétabban, így adtak magyarázatot erről:

„Kedves emberek!
Veronika tegnap kilépett a zenekarból, azt mondta, hogy nem tudja olyan lelkesen csinálni, mint az elején. Sajnáljuk nagyon, de hát persze, ha így érzi akkor meg is értjük, de azért néhányan haragszunk rá. Viszont ezért a zenekar a mai formájában megszűnik működni. A közös munkát viszont nem akarjuk veszendőbe hagyni, a lehet, hogy valamikor  folytatjuk a zenélést, mert a jó új számokat nem akarjuk kidobni, és azért a zenekar nem csak Veronikáról szólt. Nem akarunk könnyes búcsú koncerteket, úgyhogy a három meghirdetett koncertet lemondtuk. Hallgassatok minket lemezen, ne szomorkodjatok!”

Reméljük, hamar rájönnek, hogy érdemes lenne folytatni. Addig meg ugye ott vannak lemezen.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky