3423 bands 12355 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2010. október 14.

Noémi Virág és az ő rózsaszín gitárja

Copyright:

Hétvégén került sor az egyre népszerűbb előadó 5. klubtalálkozójára. Különleges jubileum volt az énekesnő és rajongói számára, hiszen amellett, hogy az összejövetel apropója a klub megalakulásának első évfordulója volt, még Noémi Virág 27. születésnapját is megünnepelhették.

Mivel az énekesnő e-mailben és közösségi oldalain is tartja a kapcsolatot azokkal, akik szeretik a zenéjét, senki nem lepődött meg, amikor név szerint köszöntötte az egybegyűlteket október 10-én, vasárnap délután a budapesti kávézóban.

Az első meglepetés ekkor következett: Noémi Virágot születésnapja alkalmából rajongói egy hatalmas, gitár alakú rózsaszín tortával köszöntötték.

Miután elhangzott a ’Happy Birthday’, az énekesnő bele is vágott a zenélésbe, amiben ezúttal jó barátja, a VIVA műsorvezetője, Zola volt a segítségére. A koncert első felében feldolgozásokat hallhattak a jelenlévők, például Goo Goo Dolls és Sheryl Crow dalokat, valamint Beyoncé – If I Were A Boy című slágerét.

Mindenki énekelte a dalokat

Közös fényképek, autogramírás, beszélgetés és ajándékozás után folytatódott a program. A továbbiakban Noémi Virág saját szerzeményeit adta elő, melyeket a közönség természetesen kívülről tudott. Az énekesnő is készült meglepetéssel, hiszen azon kívül, hogy vendégként elhívta testvérét, még közös zenélésre is sort kerítettek.

- Nővéremmel, Pattival rengeteget játszottunk már együtt, gyerekkorunkban mindig négykezeseztünk zongorán, később pedig a Neo Tones együttes tagjaiként két lemezt is elkészítettünk, valamint bejártuk az egész országot, rengeteg fellépés van mögöttünk.  Nagyon jó érzés volt néhány év elteltével most újra együtt énekelni. Összeszokott páros vagyunk, mégis mind a ketten meghatódtunk. A Szeretlek című, új klipes dalomban Patti vokálozott, a Melletted ébredekben pedig még szólót is énekelt. A rajongóim nagyon örültek, hogy őt is hallhatták. – mesélte Noémi Virág.

A találkozó vége felé a rock tortát is felvágta az énekesnő, valamint sor került a tombolára, melyen olyan ereklyéket lehetett nyerni, mint Noémi Virág egykori tabló fotója, vagy a külön erre az alkalomra készült kitűzők egyike.

- Bevallom őszintén, hogy ez volt eddigi egyik legszebb születésnapom. A rajongóimtól rengeteg szeretetet kapok, amit én mindenképpen viszonozni akarok. Éppen ezért fontos nekem, hogy időről időre személyesen is találkozzunk egy olyan kötetlen összejövetelen, mint például ez a klubtalálkozó. Jó együtt lenni, zenélni, beszélgetni. Ha a rajongóim nem lennének, csak a zuhany alatt énekelnék. Hálás vagyok nekik, hogy szeretnek, és miattuk színpadon állhatok. – összegezte a történteket Noémi Virág.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. június 11.

Mindenhol igyunk felelősen!

Két éve a bulikra, fesztiválokra koncentráltak, most a sportesemények szurkolóinak üzennek a Magyar Szeszipari Szövetség és a Terméktanács arról, hogy figyeljünk a mértékletes italfogyasztásra. Nyáron az EB és az Olimpia adnak alkalmat arra, hogy összegyűljünk, iszogassunk, szurkoljunk, örüljünk, szomorkodjunk, ünnepeljünk, bulizzunk – de ezek közben is fontos a fair játék, felelős italozás – ahogy a kampányüzenetek jelzik. Seguir

2024. június 3.

Geszti péter és Péterfy Bori párban

Tessék? Péterfy Bori és Geszti Péter egy párban? Az őrült szerelemnek semmi sem állja útját! Legalábbis abban a vadonatúj, őrült duettben és videó klipben, amelyben a mainstream rapper és az underground díva egymásra találnak. Igaz, ehhez előbb el kell tenniük láb alól a vetélytársaikat. A születésnapi Geszti Sixty Aréna show-ra készülő Geszti Péter új partnerrel, és nem mindennapi klipben tűnik fel. Seguir

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Seguir

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Seguir

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky