3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2010. október 12.

Chris Botti mindjárt megmutatja

Copyright:

Chris Bottiról  először 2001-ben hallhatunk igazán a Night Sessions című albuma kapcsán, annak ellenére, hogy előtte már három másik is napvilágot látott.  A  nagy kiugrást mégis a hat évvel ezelőtt megjelent When I Fall In Love  jelentette, amely a legnagyobb példányszámban eladott amerikai instrumentális jazz hanghordozó lett. A zeneszerzőként és trombitásként is világhírű zenész nem csak a jazz, hanem a popzene rajongóit is meghódította, és sikere azóta is töretlen. Számos arany és platina lemezzel, illetve Grammy-díjjal büszkélkedhet. Végül, de nem utolsó sorban pedig férfiként is a lehető legnagyobb elismerést kapta, amikor a People Magazine olvasói beválasztották a világ 50 legszebb embere közé.

Az elmúlt három évtizedben a kortárs zenetörténelem legnagyobb ágyúival zenélt együtt. Stinggel többször is turnézott, de említhetnék még Josh Grobant, Michael Buble-t, Paul Simont, Joni Mitchellt, John Mayert, Andrea Bocellit, Joshua Bellt és az Aerosmith énekesét, Steven Tylert.

Évente mintegy 250 koncertet ad a világ leghíresebb helyszínein és olyan neves eseményeken, mint például a Nobel díjátadó gála. Különcségét és elhivatottságát bizonyítja, hogy az oregoni születésű zenésznek saját bevallása szerint nincs lakása, és a családalapítást sem tervezi. Ez azért is érdekes, mert ő maga sok mindent köszönhet a szüleinek. Többek között azt, hogy gyerekkorából két évet Olaszországban élhetett, ami sokban befolyásolta a világnézetét, de leginkább zongorista édesanyja  volt a legnagyobb hatással a karrierjére. Amikor tizenkét évesen meghallotta Miles Davist, amint a My Funny Valentine-t játssza, elhatározta, hogy megtanul trombitálni.
Botti 1985-ban otthagyta az egyetemet, és egy rövid turné után Frank Sinatrával, New Yorkba költözött.

- Abban az időben odavoltam az olyan srácokért, mint Randy Brecker, mert amellett, hogy népszerű popelőadó volt, fantasztikus karriert futott be jazz gitárosként is – mesélte Botti. - Arra gondoltam, hogy ha New Yorkba költözöm, akkor stúdiózenészként több lehetőségem lesz. Rájöttem, hogy nagyon sok tehetséges zenész játszik popzenét, hiszen az is lehet ugyanolyan értékes, mint a klasszikus és a jazz. Ez késztetett arra, hogy kialakítsam a saját stílusomat, amelyben az angolszász popzenét elegyítettem a jazz-zel.

Népszerűségéhez nagyban hozzájárult, amikor 1999-ben részt vett Sting Brand New Day turnéjában hangszeres szólistaként, és ott volt a világsztár toszkániai otthonában adott koncertjén is a szeptember 11-i tragédia napján. Botti mindig is törekedett arra, hogy világsztárokkal muzsikáljon együtt, akikkel szakmailag és emberileg is nagyon jó kapcsolatot ápol. A 2005-ben megjelent To Love Again: The Duets című albumán olyan nevek szerepelnek, mint Sting, Michael Bublé, Paola Cole vagy Gladys Knight. Ugyanezt a koncepciót követi a tavaly napvilágot látó Chris Botti In Boston. A koncertfelvételen ugyanis  meghívott előadóként színpadra lépett a zenész társadalom krémje, Yo Yo Ma, Sting, Dominic Miller, Lucia Micarelli, Katharine McPhee, Josh Groban, John Mayer és Steven Tyler.

Chris Botti
2010. október 13. 20:00
Budapest Kongresszusi Központ

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. trvať

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky