3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2010. július 5.

Megzenésítették Jacko temetési beszédét

Copyright:

A Collins és Behnam dj-páros régóta öregbíti hazánk hírnevét a nemzetközi elektronikus zenei színtéren. Legújabb dalukat, amiben Shampton tiszteletes Michael Jackson temetésén elhangzott beszédét is felhasználták, Miamiban játssza az Fpower rádió, és egy helyi lemezkiadó is lecsapott rá. A dj-páros időközben bejutott a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába.

Annak idején, amikor hét éve először találkoztak, álmodni sem merték volna, hogy hatalmas sikerrel fognak többször is turnézni Japánban, játszhatnak a legendás londoni Turnmills-ben és, hogy tucatnyi világhírű kiadónál látnak majd napvilágot saját szerzeményeik.

- Most nagyon belehúztunk a zenekészítésbe. - kezdte Némethy Gábor, azaz Collins. - Egyik legjobban sikerült új alkotásunkhoz Michael Jackson temetésén elhangzott papi beszédet is felhasználtuk, ezzel tisztelegve az egyik legnagyobb zenei ikon előtt. A szám címe King of pop lett, és egy Miami-ban egy rádió rotációban játssza már egy jó ideje, sőt, egy ottani lemezkiadó is ki fogja adni, csak úgy, mint egy osztrák. Magyarországon már igen sok mindent elértünk, idén nyáron is majdnem az összes fesztiválon fellépünk. Hosszútávon szeretnénk külföldre is kijutni, amire most egész jók az esélyeink. Csináltunk egy másik dalt is In Mexico címmel, amihez egy Tarantino filmből kivett mintát használtunk fel. A külföldi DJ-k általában sok pénzt kérnek azért, hogy másnak a számát átdolgozzák, de ez a dal annyira megtetszett több külföldi dj-nek, hogy remixkészítési szándékkal meg is kerestek minket.

A DJ-páros ezen sikerek mellett esélyes, hogy Magyarország fiatal példaképévé váljon. A májusban indult Different by Choice Award elnevezésű, nagyszabású példaképkereső kampány első fordulóján ugyanis már túl is jutottak, azaz bekerültek a tíz döntős közé. Közülük hamarosan kikerül az ország három legtehetségesebb példaképe.

A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet tehetséges fiatalokra, és támogassa munkásságukat, hiszen az első három helyezettet - az elismerés mellett – jelöltenként 600.000 forinttal is megjutalmazzák. A felkért 47 jelöltből - akik valami kiemelkedőt alkottak, ígéretes tehetségek, elismerésre érdemesek, akikre tevékenységi körtől függetlenül büszkék lehetünk - a második körre már csak a 10 legtöbb szavazatot kapott jelölt maradt. Rájuk, és köztük a Collins and Behnam-re is július 9-ig a www.becksperience.hu/dbc oldalon lehet szavazni.

- Mi mindenkire valamilyen szinten példaképként tekintünk, aki valamit is elért a saját szakmájában, vagy művészeti ágában, de a Depeche Mode mindkettőnknek mindenkori nagy kedvence – vallott Collins azokról, akikre maguk is felnéznek. - A példaképek viszik előre a világot, ők ösztönzik arra az embereket, hogy a saját dolgaikat még jobban és kitartóan csinálják. Ha időnk engedi, akkor az összes nekünk elküldött demo zenét véleményezzük, és esetleges javaslatainkkal segítjük a fiatalok munkáját, hiszen amikor mi kezdtük, számunkra is hatalmas segítség volt minden építő kritika. Továbbá minden fiatalnak ösztönző lehet látni, hogy néhány év alatt, kitartó munkával és a szakma szeretetével szinte minden elérhető.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. A continua

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. A continua

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A continua

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! A continua

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky