3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. június 8.

Pat Metheny margitszigeti sztorija

Copyright:

Pat Metheny az elmúlt években többször és több formációban járt Magyarországon, de most igazán nagy szenzációnak számít, hogy a legendás Pat Metheny Grouppal lép színpadra, amely 1977 óta létezik több felállásban és tizenhárom album, valamint hét Grammy-díj fémjelzi a történetét. Ezúttal három olyan zenésszel - szerzőtársával, a zongorista Lyle Mays-al, a nagybőgős Steve Rodbyval és a dobos Antonio Sanchezzel - hallhatjuk Methenyt, akik több évtizede muzsikálnak vele.

Pat Metheny 1954. augusztus 12-én született Kansasban. Nyolc éves korában trombitált, 12 éves korától gitározott, 15 éves korára Kansas legjobb jazz zenekaraival lépett fel, és már fiatalon nagy tapasztalatra tett szert a színpadi szereplés terén.

A zenészt 1974-től ismerte meg a világ. Tizennyolc évesen egy fesztiválon lehetősége nyílt néhány dalt eljátszani Gary Burtonnel, a kiváló vibrafonossal. Röviddel ezután csatlakozott a zenekarához, és innentől kezdve egy csapásra híressé vált. A mesterrel eltöltött három év alatt már hallani lehetett a játékán egyedi stílusát és zenei felfogását, amely fontosnak tartja a harmóniákat és a ritmust, de az ehhez igazodó improvizációk a klasszikus jazz, a swing, és a blues elemeiből építkeznek.

Első albumával, az 1975-ben megjelent Bright Size Life-fal újraértelmezte a tradicionális dzsesszgitár hangzást a zenészek új generációja számára, és ez az állandó  megújulásra való törekvés az elmúlt évtizedek alatt sem csitult benne.

Metheny olyan művészekkel zenélt együtt mint Steve Reich, Ornette Coleman, Herbie Hancock, Jim Hall, Milton Nascimento és David Bowie. Lyle Maysszel olyan szerzőpárost alkot, amelyet a kritikusok és zenekedvelők a híres Lennon-McCartney és Ellington-Strayhorn párosokhoz hasonlítanak. Elektromos és akusztikus darabokat írt gitárra, balettek, nagyzenekari művek szerzője és előadója ugyanúgy, mint a modern jazz vagy rock daloké.

Amellett, hogy ennyire elismert zenész, tanárként is nagyon népszerű.

Tizennyolc évesen ő volt a legfiatalabb ember, aki valaha is tanított a Miami Egyetemen. Ugyanezzel a "címmel" büszkélkedhetett egy évvel később a Berklee College of Music falain belül, ahol húsz évvel később tiszteletbeli doktorrá avatták. Metheny ezen kívül még a világ minden részén tart kurzusokat. A fiatal zenészek azért is tisztelik, mert az elektronikus zenét ugyanolyan értékesnek tartja, mint a klasszikus stílusokat. Ennek köszönhetően például az első olyan jazz zenészek közé tartozott, akik komoly hangszernek tekintik a szintetizátort. Többfajta gitár "kifejlesztésében" is szerepet vállalt, ilyen volt a szoprán akusztikus gitár, a 42 húros Pikasso gitár vagy az Ibanez PM-100-as jazz gitár.

Pat Metheny többször is elnyerte a "legjobb jazzgitáros" címet és aranylemez lett a Talking, a Letter from Home és a Secret Story című albuma. Tizenhét Grammy-díjat nyert különböző kategóriákban.Maga a Pat Metheny Group hét egymást követő évben kapott Grammy-díjat hét egymást követő albumért.

Életének legnagyobb részét turnézással tölti, évente átlagban 120-240 koncertet ad.

PAT METHENY GROUP
2010. JÚNIUS 30.
MARGITSZIGETI  SZABADTÉRI   SZÍNPAD
Lyle Mays, Steve Rodby & Antonio Sanchez

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky