3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. május 28.

Roger Waters: The Wall – Irány Budapest!

Copyright:

Roger Waters a The Wall megjelenésének 30. évfordulóján bejelenti a történelmi, 30 európai várost érintő turnét. Ami számunkra is roppant fontos, Budapest is ellátogat minden idők talán legnagyobb zenei projektje.

Roger Waters, a Pink Floyd kreatív géniusza 2011-ben turnéra indul mesterművével Európában. 20 év után most először színpadon a Fal! 2011 tavaszán a Fal elindul első – és valószínűleg utolsó – európai turnéjára. Az elmúlt 30 évben ez a lehetőség szóba sem kerülhetett, hiszen a show túlságosan nagy volt ahhoz, hogy utaztatni lehessen. Napjainkra azonban az újonnan épült arénák és a turnék technikai fejlődése megoldotta ezt a problémát.

Több hónapnyi aprólékos tervezés után Roger Waters felújította az előadást, megtartva azt csodálatos extravaganciát amelyet a Fal mindig is magáénak tudhatott és ami legendássá tette – így adva  át egy újabb generációnak a lélegzetelállító hang- és vizuális élményt.

Roger Waters a videógrafika- és vizuális látványtervezés dinamikus fejlődésének segítségével teljesen új megoldásokkal tudja bemutatni a történetet és a dalokat; magát a falat  - egy közel 3000 négyzetméternyi díszletet – is óriási kivetítőként használva. A show tartalmazza az összes olyan speciális elemet, ami az eredeti, Gerald Scarfe féle megközelítésben látható volt: térhatású kvadrofónikus hangzás, pirotechnika, fényjáték, gigantikus felfújható bábúk, videó bejátszások és rengeteg effekt. A színpadon Roger Waters mellett Dave Kilminster (gitár), Snowy White (gitár), G. E. Smith (gitár), John Carin (billentyűs hangszerek), Harry Waters (billentyűs hangszerek), Graham Board (dob), valamint Robbie Wyckoff, Jon Joyce, Michael Lennon, Mark Lennon, Kipp Lennon (vokál) játszik majd.

„30 évvel ezelőtt, amikor a Falat írtam, ijesztően fiatal voltam még.” - emlékszik vissza Roger Waters. - „A köztes években rájöttem, hogy a félelmeim és veszteségeim a szükségszerűen velük járó gúnnyal, szégyennel és büntetéssel együtt olyan szélesebb körű aggályok allegóriájaként szolgálhatnak, mint a nacionalizmus, a rasszizmus, a szexizmus, a vallás, vagy bármi más. Ezeket a gondolatokat és ’izmusokat is ugyanazok a félelmek irányítják, mint amelyek a saját fiatal életemet is befolyásolták.”

A Fal olyan Pink Floyd klasszikusokkal dicsekedhet, mint a Comfortably Numb, Another Brick In The Wall, Mother, Run Like Hell vagy Young Lust, és több millió rajongója van szerte a világban. Már 1980-as megjelenésekor óriási siker volt,  a legtöbbet eladó lemezzé vált, és a mai napig őrzi a helyét az öt legnagyobb példányszámot produkáló albumok között.

A mostani turné a Roger Waters és Pink Floyd rajongók számára egy kivételes lehetőséget jelent, hogy lássák a Falat teljes egészében, élő zenekari kísérettel, speciálisan a turnéra tervezett, csúcstechnológiájú színpadi show keretében, amely csak fokozza az elidegenedésről és az átalakulásról szóló mű hatását. Az eredeti albumot is illusztráló Gerald Scarfe, aki a Pink Floyd kezdeti turnéján, majd az 1982-ben megjelent filmen is dolgozott, újra az alkotógárdát erősíti, új, művészi bábokat és felfújható tárgyakat tervezve a turnéra.

A mai napig a Falat csupán 31 alkalommal játszották színpadon, a Pink Floyd 1980-81-es amerikai turnéján, és 1990-ben Berlinben, a berlini fal leomlását ünnepelve. Ez utóbbi az egyik legnagyobb koncert volt, amit valaha rendeztek, fél millió néző látta a helyszínen, a Postdamer Platzon, és közel 100 millió ember nézte tévén keresztül a világ többi részén. A kritikák Roger Waters eme alkotását a legjobb koncertnek nevezték, amely etalonná vált az utána következő művészek számára.
Roger Waters azonban rámutat, hogy a Fal 2011-ben ugyanolyan fontos, mint 20-30 évvel ezelőtt, ezért a legújabb technika segítségével új élettel töltötte fel a művet.

„A mostani vetítési technika teljes egészében különbözik attól, amilyen lehetőségeink anno voltak, így például most már tűéles képet tudunk vetíteni egy 100 méter széles falszakaszra is.”- lelkendezik Roger Waters. Talán még ennél is fontosabb a Fal politikai  és szociális mondanivalója, ezért a díszlet egy részén a harcokban elesett katonák előtt tiszteleg, így minden egyes hős egy újabb téglává válik majd a falban.

„Amikor ezt először csináltam, éppen csak túl voltunk a vietnámi háborún; most viszont éppen az iraki és az afganisztáni háború közepén járunk, így ez egy erős háború-ellenes üzenet. Az volt a létrejöttekor és még ma is az. A Fal új megvalósítása egyben kísérlet arra is, hogy összehasonlíthassuk a régi és a jelenlegi kínos helyzeteket, amibe a világ sodródott, és ajánljuk mindazoknak, akik kiábrándultak az elmúlt években.”

Miután a Falat színpadon csak az USA-ban, Angliában és egyetlen alkalommal Németországban láthatták eddig, így a turné egy soha vissza nem térő alkalom az európai rajongóknak, hogy akár saját országukban nézhessék meg a színpadi művet.
Az európai turnét megelőzően Roger Waters Észak-Amerikában kel útra idén szeptemberben az előadással, az európai koncertkörút 2011 márciusában kezdődik. Miután a művész utalt rá, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó nagy turnéja, így minden helyszínen erős jegyeladásra számítanak.

A showról naprakész részleteket a www.rogerwaters.com oldalon találhatnak a rajongók, a művész maga is folyamatosan frissíti az információkat és kommunikál rajongóival a site-on keresztül.

A budapesti előadás belépőihez először a hivatalos fan club tagjai juthatnak, június 15., 10 órától június 20-a 16 óráig, a www.rogerwaters.com oldalon keresztül.

A www.livenation.hu oldalon június 20-án reggel 8 óráig regisztrált tagoknak elővásárlási lehetőségük lesz az oldalon keresztül, június 21-én 10 órától június 22-én 16 óráig.  Miután az előadásra színpadközeli, úgynevezett kiemelt állójegyek is kaphatók lesznek, így aki biztosítani kívánja helyét, érdemes minél hamarabb megvásárolnia belépőjegyét.

Roger Waters
Budapest
2011. április 12.
Papp László Sportarénában

2010. június 23., 10 órától a jegyek már minden érdeklődő számára elérhetők lesznek a www.livenation.hu oldalon keresztül valamint a Ticket Expressben és az Eventim országos hálózatában.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky