3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. május 12.

Budapestre jön a legendás Alvin Lee

Copyright:

ALVIN LEE

Alvin Lee Nottinghamben született 1944. december 19-én. A zene szeretete otthon, szűkebb környezetében ragadt rá. Példaképe az a Charlie Christian volt, aki Benny Goodman együttesében gitározott.

15 évesen alapította első zenekarát, mely már magában hordozta a későbbi Ten Years After gyökereit. A Jaybirds zenekar hamar népszerű lett, de a valódi áttörését az 1966-os év hozta el, mikor az együttes áttette székhelyét Londonba és nevét Ten Years After-re változtatta. A zenekart 1968-ban hívták meg első amerikai turnéjára, melyen a közönség hamar Alvin lélekteli tüzes gitárjátéka és a zenekar különleges blues- swing -rock hangzásból kevert világának hatása alá került. A hatalmas sikert követően az együttes 7 év alatt 28 turnét tett az Egyesült Államokban, melyre korábban nem volt példa a brit zenekarok körében. Nagy esztendő volt Alvin és bandája életében az 1969-es, amikor a woodstocki fesztiválon Lee fergeteges gitárjátékával hatalmas sikert aratott. A világsiker ekkor már elkerülhetetlen volt.  A TYA  hatalmas sikerrel futott és 10 albumot jelentetett meg, melynek gyöngyszemeknek számító saját dalait többnyire Alvin Lee szerezte.

1973-ra, több mint 10 év után Alvin Lee úgy érezte, hogy a zenekar kialakult stílusa korlátozza őt, így elindította szóló pályafutását. Az amerikai gospel énekessel Mylon LeFevre-vel és számos rocklegendával, mint George Harrison, Steve Winwood, Ron Wood and Mick Fleetwood közösen vette fel az On The Road To Freedom című albumát, mely vezetővé vált a  country rock műfajban. Később tovább kalandozva a blues és rock kimeríthetetlen világában rhythm & blues, és rock and roll hangzással színesítette tovább virutóz gitárstílusát. Az Alvin Lee & Co formációval, később a Ten Years Later nevű triójával búcsúzott a hetvenes évektől, akkora már összesen 4 szóló lemezzel és számos nagysikerű Egyesült Államok-beli és európai turnéval a háta mögött.

Újabb irányt a 80-as évek hoztak Lee pályáján: 2 új albuma jelent meg Steve Gould-val a Rarebirdből, valamint egy turnét, melyen a Rolling Stones-ból ismert Mick Taylor csatlakozott Lee zenekarához.

A következő 20 évben Lee főként szólóban járta Európát, ekkor jutott el először, majd a kilencvenes években, legutóbb pedig 2005-ben Magyarországra. Sok lemezt készített, teljes életműve több mint 20 albumot tartalmaz. Szóló albumain - a már említett nevek mellett - olyan hírességekkel közös felvételekkel, mint Jerry Lee Lewis, Jon Lord, Scotty Moore vagy D.J. Fontana. Gorge Harrisonnal közös dalát, a The Bluest Blues-t sokan a valaha rögzített legtökéletesebb blues nótaként tartják számon.

A mindig újító szellemben dolgozó Lee munkássága széles zenei spektrumot fed le, és minden dalát átitatja a blues és a rock and roll iránti rajongása. Több mint negyven év koncertezéssel és felvételeivel méltán érdemel előkelő helyet a zenei legendák között.

KAREN CARROLL WITH THE MISSISSIPPI GRAVE DIGGERS

Karen Carroll és a Mississippi Grave Diggers neve számos közös fellépés és sikeres turné után mára már összeforrt, és fogalommá vált az európai blues életben! Szuggesztív előadásmód, felhőtlen jókedv és fergeteges muzsikálás jellemzi a zenekar telt házas koncertjeit. A Mississippi Grave Diggers, a tradicionális fekete ritmusok, a roma swing és bebup , a folk blues, és fiatalos groovok ötvözésével hamísítatlan jazz és világzenei fűszerezést ad a kortárs Blues világának. Ez teszi egyedivé a zenekar által megteremtett, kontinenseken átívelő, majd hazai színpadokon összeforró hagyományok örömzenéjét.

A zenekar frontemberét, Karen Carrollt, a „fekete boszorkát”az egyik leghitelesebb énekeseként tartják számon a nemzetközi kortárs blues életében. Olyan nevekkel említik együtt, mint Koko Taylor vagy Etta James. A zenekar repertoárjában szereplő standard műsort nagy sikerű, saját szerzemények teszik színesebbé, melyekből különleges hangzásvilág bontakozik ki.

2008-ban és 2009-ben végigturnézták legnagyobb fesztiválokat: MÜPA, Millenáris Park, Kaláka-fesztivál, Solymári Gospel fesztivál, Esztergomi művészeti hetek, Sziget-fesztivál, Borfalu, Szentendrei nyitott Éjszakák stb. A 2008. és 2009. év végén a Bluespatika-fesztivál házigazda zenekaraként léptek fel. A 2009-es év első turné időszakát egy nagyszabású európai koncertsorozattal indították németországi, cseh országi, szlovákiai és ausztriai helyszíneken! Első, élő felvételeket tartalmazó lemezük 2009. novemberében, a Gryllus Kiadó gondozásában jelent meg.

BŐRGYÁRI CAPRICCIO

A zenekar 2000-ben alakult a legendás újpesti bőrgyár területén. Eredetileg Klasszikus négyes felállásban interpretálták a 60-70-es évek kiemelkedő slágereit. Zarubay Bence ének mellett szájharmonikán és fuvolán színesíti a hangzást, Gazdag Viktor a Les-Paul gitárhang híve, Barabás Attila játszott basszusgitáron, Tóth "Diza" Dénes a háttérben a sokrétű dobos.

Kedvenceik a klasszikus blues mesterek, mint John Mayall, Peter Green mellett a keményebb hangzású Ten Years After, Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Eric Clapton slágerek. Sikeres fellépőik különböző fesztiváloknak és motoros találkozóknak. Így például rendszeresen találkozhatunk velük a Sziget Fesztiválon, de játszottak már a Paksi Bluesfesztiválon és a nagysikerű Magyar Dal Napja fesztiválon is.

2010-ben jelent meg, Túlsó oldalon címmel első önálló szerzeményekből álló albumuk sok hazai blues híresség közreműködésével. Egy-egy szám erejéig hallhatjuk az albumon Török Ádámot, Tátrai Tibort, Póka Egont, Németh Károlyt és Oláh Andort is. Az új album új hangzást is hozott a zenekar életébe, így billentyűn rendszeresen Németh Károly játszik velük, Paróczai „Tacskó” Attila basszusgitáros pedig a Mini mellett most már a Bőrgyári Capriccionak is állandó tagja.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 7.

Exkluzív lemezhallgatós estet tart a Carson Coma

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András műsorvezető beszélget a zenészekkel. Tovább

2020. október 7.

A 40 éves Balaton együttes Ady Endre-estje és színházi koncertje a Trip Hajón

2020. október 11-én, vasárnap a budapesti Trip Hajón (1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) különleges, színházi koncertet ad a Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes. A két részből álló műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes megzenésítésében, előadásában. Tovább

2020. október 6.

Szabadtéri koncertek a belvárosban, ez a Budapest Ritmo Piknik

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott nívós Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9–10. között 15 ingyenes, szabadtéri koncerttel várjuk a közönséget, három budapesti köztéren: a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren. A piacon vásárló családoktól a környéken biciklizőkig, a világzene öreg motorosaitól a hazai szcénát most felfedezőkig, várunk mindenkit egy ingyenes, kültéri, szorongásmentes őszindító fesztiválra. Tovább

2020. szeptember 25.

Két Budapest Ritmo!

2020. október 9–10. között jön az eddigiektől eltérő Budapest Ritmo Piknik 15 ingyenes szabadtéri világzenei koncerttel. A CAFe Budapest nyitányának teljes line-upja a Budapest Ritmo Piknik weboldalán olvasható. Vírusmentes, piknikelős, zenefelfedezős koraőszt mindenkinek! Tovább

2020. szeptember 7.

Alkalmazkodik a járványhoz a budapesti WOMEX

A szervező Hangvető budapesti eseményekről, innovatív nemzetközi digitális megvalósításról egyeztet. A WOMEX (Worldwide Music Expo) 2020-as eseményét idén részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky