3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. március 23.

Három külföldi magyar intézet a honi könnyűzenéért

Copyright:

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) 4 évvel ezelőtt írta ki először a koncertlehetőséget nyújtó pályázatot a Zene Ünnepe alkalmából. A kezdeményezéshez minden évben egyre több – tavaly már öt másik – külföldi magyar intézet csatlakozott. Hozzájuk az évek során mintegy 500 együttes nyújtott be pályázatot. A nehéz gazdasági körülmények megtörték a növekedés ívét, de a bukaresti, a párizsi és a varsói intézet 2010-ben is kiáll a program mellett. Idén először a Pankkk (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) szakmai támogatásával, amelynek megújult honlapján pályázhatnak a zenekarok április 27-éig.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A bukaresti, a párizsi és a varsói magyar intézet olyan együttesek jelentkezését várja, akik szívesen képviselik hazánkat a kárpát-medencei népzene gyökereiből táplálkozó, de a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal, és ambíciójuk együttműködni francia, lengyel és román szervezőkkel, művészekkel, valamint öntevékenyen keresik a kapcsolatokat jövőbeni külföldi megjelenéseik számára. A beküldendő hanganyagok alapján a szervezők helyszínenként 1-3 együttest választanak ki és hívnak meg Európa három fővárosba.

A nyertes együttesek 2010. június 21-én, a Zene Ünnepén különleges kulturális helyszíneken léphetnek fel. Párizsban például az egyik legnagyobb nyári művészeti fesztivál, a Foire-Saint Germain színpadán mutatkozhatnak be a francia közönségnek. Az intézethez közeli Saint-Sulpice téren 33. alkalommal rendezik meg a hathetes kultúrmustrát, amelyet többek között százezer példányban terjesztett ingyenes műsorfüzet és a helyi buszjáratokon osztogatott programajánlók hirdetnek majd, feltüntetve természetesen a magyar koncerteket is. A PMI a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programot is népszerűsíteni kívánja a Zene Ünnepe alkalmából. Ezért a fellépésre a párizsi Goethe Intézettel és a török nagykövetséggel együttműködésben egy német és egy török együttes is meghívást kapott, hiszen 2010 két másik európai kulturális fővárosa a németországi Essen és a törökországi Isztanbul. Varsó belvárosában egy nemrég épült, ezer főt befogadó amfiteátrumban léphet fel a kiválasztott együttes, Bukarestben pedig – ahol  a népes a francia közösségnek hála  legalább akkora ünnep a Zene Ünnepe, mint hazájában, Franciaországban – a nemrég felavatott Bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvara alakul át ideiglenes koncertteremmé.

A Zene Ünnepi kiírás konstrukciója elüt az egyéb pályázatoktól, hiszen itt a tiszteletdíj helyett a személyes kapcsolfelvétel lehetőségét kínálják a magyar intézetek a jelentkezőknek. A kiírók szándéka, hogy több magyar zenekarnak legyen lehetősége külföldi bemutatkozásra. A pályázat célja a Zene Ünnepén való egyszeri fellépésen túl az, hogy a kiutazó zenekarok a kint töltött maximum 6 nap alatt saját csatornáikon elindulva, önállóan megszervezhessék következő koncertjeiket, turnéikat. Az intézetek biztosítják a zenekarok kiutazását és elszállásolását, helyismerethez kötött információkkal segítik őket a további koncertek szervezésében, valamint vállalják a fellépő zenekarok anyagainak eljuttatását az adott ország sajtójához.

A pályázatokat elektronikus úton lehet beadni a www.pankkk.hu címen található utasításoknak megfelelően. Bővebb információ az info@pankkk.hu, vagy a zeneunnepe@instituthongrois.fr e-mail címen kérhető.

A pályázat leadásának határideje: 2010. április 27. éjfél.

A Zene Ünnepe

A Zene Ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban. Jack Lang, az akkori francia kulturális miniszter felkarolta a kezdeményezést. Azóta is minden évben, az összes francia településen legalább egy koncerttel vagy utcabállal megemlékeznek a zenéről ezen a napon. Európai méretűvé 1985-től vált az ünnep, azóta a kontinens számos országában rendeznek koncertsorozatokat és teremtenek igazi fesztiválhangulatot minden év június 21-én. A mára nemzetközivé vált rendezvény gondolata akkor is, most is ugyanaz: kicsiknek és nagyoknak, szegényeknek és gazdagoknak egyaránt ingyenessé és ezáltal elérhetővé tenni a zenét.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Tovább

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky