3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. március 11.

Ingyenes Ghetto Bazaar az A38 Motorbárjában

Copyright:

Március utolsó hétvégéjén egymás után két este is kinyit Budapest egyetlen transzglobál-tánczenei kirakodóvására. Először március 26-án, pénteken este az A38 Motorbárjában, majd másnap, március 27-én az Instantban.

A szombat esti "fullos" Ghetto Bazaar vendége Ba10 lesz, akinek hiphop iránti rajongása és lemezgyűjtési mániája 2001-ben torkollott állandó műsorba a Tilos Rádión, azóta megkerülhetetlen figura a szcénában. Nem csak szinte az összes jelentős underground hiphop előadó hazai bulijában játszott már (pl. Raekwon, RZA, Mos Def, B-Real, Roc Raida, The Glitch Mob stb.), de gyerekkori barátjával megalapították a sokszínű egyéniségekből álló Memo Records-ot, majd kiadtak egy változatos hangzású hiphop és downtempo albumot Új a Nap alatt címmel. A Goodfellaz csapatát erősítő Ba10 újabban a tempósabb tánczene felé is nyit fellépésein, ahol a house-tól a UK-Funky-n át a dubstepig szinte minden belefér. Ezúttal ezt az oldalát villantja fel a Ghetto Bazaaron, amelynek rezidensei szokás szerint szállítják a legfrissebb afrikai, latin-amerikai, karibi, ázsiai és közel-keleti - valamint az ilyen "ízesítésű" nyugati - tánczenei csemegéket.

Ghetto Bazaar
2010. március 27., szombat
Instant (Budapest VI., Nagymező u. 38.)
22h-05h

DJ-k:

Ba10 (Memo Records)
blnd! (Tigerbeat6 / Seclusiasis)
Fonetik (Vibes / Töréspont)
Popbitch

Belépő: Ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky