3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. február 17. | Betty

A 30Y ünnepe a Dürer-kertben

Copyright:

A 2000-ben alakult banda nagy utat tett meg Pécsről idáig, hiszen mára már hazánk egyik legnépszerűbb alternatív együttesévé váltak. A nagyszínpadon, főműsoridőben nélkülük már elképzelhetetlen lenne egy-egy fesztivál. Anno még a Kispál és Borz előzenekaraként megismert 30Y szombat este a Dürer-kertben koncertezik, vendégük a Kipu lesz.

A Kipu neve gondolom még nem sok embernek ismerős. A trió 2006-ban alakult meg Velencén, a következő felállással: Fekete Gyula (ének-gitár), Katona Attila (basszusgitár), Riethmüller Róbert (dob). Első fellépésükre egy év múlva került sor, azóta megjárták már a Fishing on Orfű illetve a FEZEN fesztiválokat is. Olyan együttesek előtt léptek már fel országszerte, mint például a Nils, a Vad Fruttik vagy éppen a 30Y.

A banda életében mérföldkövet jelentett a 2008-as év, hiszen megnyerték a Fishing on Orfű fesztivál tehetségkutató versenyét. Ennek eredményeképp elkészíthették a harmadik demo felvételüket - Lovasi András stúdiójában, Tövisházi Ambrus produceri segítségével-, mely a ’Részegen mindenki szerelmes’ címet kapta. A srácok elmondása szerint underground funky-punk-pop zenét játszanak, erről szombaton mi is meggyőződhetünk.

Utánuk következik majd az ünnepelt 30Y, akik idén lettek tíz évesek. Zenéjükre többek közt a Nirvana, a Red Hot Chili Peppers, a Pearl Jam, a Muse, a Radiohead, a U2 és a Depeche Mode is hatással volt. Az együttes nem szereti a zenei kategóriákat, így maradjunk egyszerűen az ő esetükben az alternatív rock jelzőnél.

Első lemezük szerzői kiadásban, 2004-ben jelent meg. Az ’Egy perccel tovább’ albumot a honlapon ingyenesen letölthetővé tették. Ez tulajdonképpen egy koncertlemez, amelyhez három fellépésük anyagát használták fel.

Ezt követte a ’Csészényi tér’ 2006-ban, már a CLS Records kiadásában. A lemez talán legnagyobb sikerei a ’Pécsi tánctanár’ és a ’Bogozd ki’ számok lettek, melyekkel berobbantak a köztudatba, az MR2 rádiónak köszönhetően.

2007-ben már a második stúdióalbumuk jelent meg, ’Semmi szédítő magasság’ címmel. A kritikusok szerint ez már egy igazi kiforrott 30Y lemez lett. A ’Dadog’ című számhoz készült videoklip, melynek érdekessége, hogy a Filmszemle-díjas Bogdán Árpád rendezte.


A sorban a negyedik album (’No. 4’) egy év múlva már ki is jött. Olyan nagy slágerek vannak ezen az albumon, mint a ’Karambol’ vagy a’Felhő’, melyek gyorsan a rádiók kedvencei lettek. Ez után a remek anyag után már elmondható, hogy végre megszabadulhatnak a beskatulyázó Kispál-címkétől, hiszen sokan hozzájuk hasonlították eddig a zenéjüket.

A 30Y a szokásoktól eltérően nem készül extra nagy dobással a jubileum miatt. Nem lesz például díszdobozos válogatás cd, dvd-vel megspékelve. A nagy felhajtás helyett a banda inkább csendben ünnepel a rajongókkal. A honlapon emlékeznek vissza a tagok az elmúlt évekre, emlékeiket képekkel és videókkal körítve tálalják majd hónapról hónapra. Ünnepeljük meg tehát szombat este Beck Zoliékat egy zúzós koncerten a Dürer-kertben!

Kipu, 30Y
Helyszín: Dürer-kert
Időpont: február 20. 21.00
Belépő: 1200 Ft/1500 Ft

Betty

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky