3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. február 2.

Megvannak a Fonogram 2010 jelöltjei!

Copyright:

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával, 2010. február 10-én, szerdán, este 8 órai kezdettel rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet.

Az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió, fellép számos kiváló előadó, nagyszabású nyereménysorsolásra kerül sor az egész tavalyi év folyamán futó "Vegyél eggyel több zenét" akcióban részt vevő vásárlók között, és természetesen átadásra kerülnek az előző év legjobb zenei teljesítményeiért járó elimerések, valamint a több évtizedes, kiemelkedő zenei pályafutásért járó életműdíjak! Összesen 22 különböző díj nyertesére derül fény azt est folyamán.

A kiadók által jelölt albumokra az idén bevezetésre kerülő három új kategóriában az öttagú Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság választja ki a győztest az esemény napján, a kategória teljes mezőnyéből.

A többi kategóriában egy zenei újságírókból, producerekből, zenekereskedelmi szakemberekből, stb. álló széles körű jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjai szavaznak, illetve az előző évben realizált eladási darabszámok alapján rangsorolódnak a kiadványok.

A három különböző oldalról szerezhető pontok összesítésével derül ki, hogy mely kiadványok kerülnek be a végső 5-5 (holt verseny esetén 6) jelölt közé az egyes kategóriákban.

Örömmel értesítjük a Tisztelt Közönséget, hogy MEGVANNAK A JELÖLTEK!

A bolti eladások, illetve a szakmai szavazatok alapján a következő jelöltek közül választja majd ki az esemény napján az egyes kategóriák győzteseit a 13 tagú Fonogram Bizottság.

A következő oldalon láthatod a jelöltek listáját:

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky