3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2010. január 27.

Szinglik éjszakája - Nagy Adrienn

Copyright:

„Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége”, „első hallásra lenyűgöző, fantasztikus hangszín”, csak néhány vélemény, amelyek vezető zenei szakemberektől hangzottak el Nagy Adrienn kapcsán. A mindössze 22 éves kecskeméti lány érzéki, fantasztikus hangjával már most sok kaput megnyitott maga előtt. Adri első kislemeze „Szinglik éjszakája” címmel kerül a rádiók zenei szerkesztőihez, a dal egyben a főcímdala az azonos című, 2010. február 25-én bemutatásra kerülő mozifilmnek.

A Sas Tamás által rendezett parádés szereposztású "Szinglik éjszakája" című közönségfilm az év egyik legnagyobb durranásának ígérkezik. A producerek hosszas válogatás után, ismert sztárelőadókat megelőzve választották ki Adrit, aki előadásmódjával, megjelenésével, hangjával, pozitív kisugárzásával azonnal elbűvölte a filmes szakembereket. Akkora sikert aratott a gyönyörű énekesnő, hogy egy másik, a filmben felcsendülő dal feléneklésére is lehetőséget kapott a producerektől.

A bemutatkozó kislemezhez Tóth Gergely rendező irányításával egy kitűnő videóklip is készült, amelyben a film legjobb jelenetein kívül Adri is hangsúlyos szerepet kapott.

Pihenésre azonban nincs sok ideje, hiszen gőzerővel dolgozik a tavasz folyamán megjelenő második kislemezén, illetve az ezt követő bemutatkozó albumán. Adri sokoldalúságát mutatja, hogy ő is aktívan részt vesz a dalok írásában, de mellette olyan ismert zeneszerzőkkel dolgozik, mint Markanera (Pacsai Márk) és Szakos Krisztián.


És mit várhatunk Adri első nagylemezétől? Mai, elektronikus popzenét, ötvözve a ’80-as évek hangzásvilágával, dögös slágereket egy különleges, tehetséges énekesnő tolmácsolásában. Minden adott ahhoz, hogy egy igazi sztár szülessen, és Adri bemutatkozása új színt hozzon a hazai popzene palettájára.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Continuer

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Continuer

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky