3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. január 27.

Mese a Fivérekről

Copyright:

Volt egyszer egy kisváros, ahol élt 3 testvér, Antal, Róbert és Krisztián. Nagypapájuk, az idős prímás imádta őket, akárcsak édesapjuk, aki - remélvén a családban örökletes zenei tehetségüket, - egy napon gitárral lepte meg a három fivért. „Drága fiaim, egy gitárra futja csak…”, mondta az apa, és ezzel kezdetét vette egy nem mindennapi mese.

A három testvér egymás kezéből kapkodta a hangszert. Az első akkordokat nagybátyjuk tanította, amiért igazán hálásak voltak. A zenélés és éneklés iránti csodálatukat látva szüleik nagy áldozat árán, de boldogan vásároltak még két hangszert, hogy immáron mindhárman együtt játszhassanak. Rövid idő alatt sikerült a gitározás minden fortélyát elsajátítaniuk.

A Fivérek szerencsét próbáltak az élet egyéb területein is, polgári szakmát szereztek, ám akármerre vitte őket a sors, sosem hagytak fel a zenéléssel. Mint mindenben, a muzsikálásban is mindig az igényességre törekedtek. Hogy ezt a színvonalat elérjék, majd megőrizzék, zenei tanulmányokat folytattak. Tanultak klasszikus és jazzgitározást, énektechnikát, de több különböző stílus alapjait igyekeztek elsajátítani, úgy, mint funky, reggae, folklór. Mindezek mellett tudásukat szívesen adják át másoknak ének- és gitárórák keretén belül.

Kiállták az összes próbát, amelyet az élet nekik szánt: minden versenyen, amelyen indultak az ifjak (Erkel Diákünnepek, SZIN, stb.), kimagasló eredménnyel szerepeltek, Remény című dalukért pedig nívódíjban részesítette őket az elismerő szakmai zsűri.

Ebben a mesében viszont nem a király lánya és fele királysága a jutalom, hanem a három zeneimádó legénynek sokkal inkább fontosabb „ajándék”: egy nagylemez! 

Az első gitár kézbevétele óta eltelt 12 hosszú esztendő szorgalmas gyakorlással, folyamatos képzésekkel, a zenei versenyek mellett számtalan fellépéssel és koncerttel tette őket még sikeresebbé és elszántabbá. Boldog napok ezek mind. A legboldogabb nap mégis az lesz, amikor a hallgatók is megismerkedhetnek végre a három fantasztikus zenésszel, Antallal, Róberttel és Krisztiánnal, amikor a közönséget teljesen hatalmába keríti elképesztő tehetségük és ellenállhatatlan személyiségük!

Júlia című dalukat hallgatva úrrá lesz rajtunk a vágy, hogy egyszerre halljuk és lássuk is a három fiatal művész különleges gitárjátékát, hiszen hihetetlen sebességgel képesek a húrokat megszólaltatni, nem beszélve énekhangjukról! Mindennek eredményeként egy igazán pörgős, ritmusos, latinos, temperamentumos, szövegében romantikus dal született, amelynek hatására szem szárazon marad ugyan, de test mozdulatlanul biztosan nem!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky