3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2009. november 30.

Dob+Basszus Live – KAUKÁZUS

Copyright:

December 7-én egy olyan zenekar lesz Lévai Balázs vendége a Bárka Színházban, amely 2010. január 2-án adja búcsúkoncertjét a Gödör Klubban. Azaz feloszlásuk előtt egy hónappal eljönnek a Dob+Basszusba, hogy felidézzék sikerekben gazdag pályafutásuk fontosabb állomásait.

Az induláskor, 2002-ben kizárólag on-line terjedő hanghullámok jelezték egy új együttes létezését. A Kardos Horváth János és Fűrész Gábor által Tatabányán alapított együttes eleinte ugyanis csak az interneten terjesztette zenéit, sőt honlapot is a lelkes rajongók készítettek számukra. Az elmúlt években már CD verziók is megjelentek, de az eredeti koncepció megmaradt, az együttes összes dala letölthető a honlapjukról.

A környezettudatos, antiglobalista, klímavédő attitűdöt tudatosan felvállaló zenekar az évek során ontotta magából a nagy slágereket: Teszkó, Szalai Éva, Tartós béke, Celeb. Lángos, kisfröccs. A sikeres fesztiválszerepléseknek és a Petőfi Rádiónak (is) köszönhetően komoly rajongótáborra tettek szert az országban, telt házas koncerteket adnak mindenhol. Sikeresen szerepeltek a siófoki Coke Clubban rendezett MTV Icon koncerteken is, ahol 2008-ban LGT, majd az idén Hungária dalokat dolgoztak fel – az alkotók és a hallgatók nagy megelégedésére.  Szövegeik és stílusuk jellegzetes, ám ez utóbbi mégis besorolhatatlan: amolyan mindig megújuló underground-rock-elektro-d'n'b-pop.

December 7-én a Bárka Színházban az öttagú zenekartól megtudjuk, hogy ki is valójában Szalai Éva, hogyan forgattak gerillaakcióval videóklipet egy Tesco áruházban, miért utálják a celebvilágot, na és persze azt is, hogy miért éppen akkor hagyják abba, amikor fut a szekér.

A Coke Club bemutatja: Dob+Basszus Live
Időpont: 2009. december 7. 19 óra.
Helyszín: Bárka Színház, 1082 Budapest, Üllői út 82.

Fővendég - Zenélő vendég: Kaukázus zenekar
Szakértő vendég: Erdélyi Zsolt Superman és Stumpf András
(át)Költő vendég: Karafiáth Orsolya
Sztárriporter vendég: Mucsi Zoltán és Scherer Péter
Színész vendég: Szorcsik Kriszta

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Weiter

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Weiter

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Weiter

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Weiter

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky