3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. november 25.

Születésnapi Nils

Copyright:

A Nils december 4-én a Tűzraktérben ünnepli fennállásának 5. születésnapját és rendhagyóan nem a szülinapos, hanem a nézők lesznek megajándékozva. Hogy mivel és hogyan, arra csak a helyszínen derül majd fény! Az estén fellép még az ország egyetlen "szocrock" zenekara, azaz a nyíregyházi Jurij, a magyar MTV egyik ígéretes felfedezettje a The [hated] Tomorrow és a nagyon fiatal stoner-garage duó (!) a Lo-Fi Stereo is. A hajnalig tartó őrült buliról pedig Eron Mezza gondoskodik majd.

A Nils zenéje - a saját definíció szerint - többféle stílusból, hatásból építkező, „a klasszikus dob-basszus-gitár-ének felállásra hangszerelt, szöveg centrikus, modern alternatív popzene”. A Nils alakulása évében készítette el első demóanyagát - melyet az együttes otthon, „kabátok között”, „szekrényben” rögzített - és ugyanabban az évben került sor bemutatkozó koncertjükre is. A zenekar a következő években több tagcserén is átesett, 2008-ban pedig egy öt számot tartalmazó EP-t jelentetett meg. 2009 a Nils eddigi legjobb éve volt: megnyerte a Zöld Pardon tehetségkutatóját és két másik tehetségkutatón is sikerrel szerepelt. Olyanok vendégeként koncertezett, mint a Kispál és a Borz, a 30Y és a Vad Fruttik, Hello c. daluk pedig felkerült az MR2-Petőfi Rádió Egy kis hazai 3. válogatására is.

Budapest Underground presents:

2009.12.04. péntek 20h
Tűzraktér (VI. Hegedű u. 3.)

NILS - 5 éves szülinap
Jurij
The [hated] Tomorrow
Lo-Fi Stereo

Eron Mezza DJ set
garage / punk / rnr / disco

Belépő: 21h-ig 800 HUF, utána 1000 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Kontynuować

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Kontynuować

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Kontynuować

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky