3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. november 11.

Budapesten a zseniális Mezzoforte

Copyright:

30 éve töretlen sikerrel fut Izland egyik legfontosabb zenei exportcikkének, a MEZZOFORTE nevű instrumentális funk fusion zenekarának szekere. Érthető, hiszen még csak tinédzserek voltak, amikor 4 évvel megalakulásuk után, 1983-ban kiadták a Garden Party című számukat, mely számukra a világhírt, hazájuknak pedig az első nemzetközi szinten is listavezető slágert hozta meg. Ez a zeneileg kivételesen kimunkált darab kövezte ki számukra az utat a zenei fejlődés és felnőtté válás felé, így biztosítva, hogy ne maradjanak egyslágeres zenekar.

Kitartásuk és a zenekar folyamatos kiegyensúlyozottsága harmonizál a névvel, MEZZOFORTE. Folyamatos erővel játszva. Vagy talán CRESCENDO. Egy folyamatosan növekvő, erősödő hang.

Ez a kifejezés valóban jól jellemzi a MEZZOFORTE világsikerét. Több mint 40 országban jártak és 11 albumot jelentettek meg, 2009ben érkezik a következő, amelyet világkörüli, Európát és Ázsiát is érintő turné követ.

A MEZZOFORTE a napokban ünnepelte meg a GARDEN PARTY 25. évfordulóját Reykjavikban, egy feledhetetlen szabadtéri koncert keretében amely tökéletes keresztmetszetét nyújtotta a zenekar nagyszerű életművének, a kezdetektől, 1979-től fogva olyan albumok közül válogatva, mint a SURPRISE, SURPRISE ! OBSERVATINS, RISING, NO LIMITS, PLAYING FOR TIME , DAYBREAK, MONKEY FIELDS, FORWARD MOTION, illetve az új, idén megjelenő albumukról és a MEZZOFORTE életművet átkaroló DVD kiadványukról.

Míg a MEZZOFORTE maga sziklaszilárd zenei alapokon nyugszik, az alkotók folyamatosan megújulnak,újabb és újabb zenei lehetőségeket fedeznek fel amelyek szinte mindig más utakra és zenei kalandozások felé vezetnek.

Szerencsére az útjuk során Magyarországra is eljutnak és november 22-én a Millenáris Teátrumban a saját szemünkkel is láthatjuk, hogyan kell az igazi instrumentális funk zenét játszani. Ezt az estét bizonyosan sokáig nem fogjuk elfelejteni.

Mezzoforte
2009. November 22.
Millenáris Teátrum

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Uwaga
egoproject 2009. nov.. 12.  11:37 1
November 20. péntek, Crazy Mama klub: EGO-Project, Partyzan, Chat Noir koncert!!
További infók:
http://ego-project.hu/ego/index.php
   

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Kontynuować

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Kontynuować

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Kontynuować

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky