3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. október 15.

A Bárka-fesztivál teljes programja

Copyright:

Ha november, akkor Bárka-fesztivál. Negyedik alkalommal rendezzük meg a Bárkán azt a Nemzetközi Színházi Találkozót, ahol a magyar közönség a legizgalmasabb európai színházi törekvésekkel találkozhat, köztük mindig egy-két „nagyágyúval”, azaz a kortárs színház meghatározó rendezőjével, társulatával. Így volt vendégünk többször is Alvis Hermanis és a Rigai Új Színház, Nagy József és társulata, Luk Perceval és a Berlini Schaubühne, Dmitrij Krimov és a Moszkvai Drámai Művészet Iskolája. Mindez november 1-től 10-ig a Bárka Színházban...

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

És így találkozhattunk 2007-ben a Vilniusi Városi Színház Oskaras Korsunovas vezette társulatával is, kik újra a Bárka vendégei lesznek. Akkor a már legendásnak számító Szentivánéji álommal jöttek Budapestre, azóta az idén nyáron újra megcsodálhattuk őket Gyulán a Rómeó és Júliával. A 4. Bárka Fesztiválra pedig a legújabb szenzációt, az elmúlt évadban készült Hamletet hozzák. Természetesen ezt is a karizmatikus litván rendező, Oskaras Korsunovas állította színpadra. Az év egyik legjelentősebb színházi eseménye várható november 3-án este, amikor a vilniusi társulat tagjai a Bárka Vívótermében a díszletet képező öltözői tükrökbe nézve az előadás lényegi kérdését ismételgetik: „Ki vagyok én?”

Miközben válogatásunkat a minőségi szempontok határozzák meg, évről-évre a színházcsinálás egy-egy jellemző tendenciáját, irányzatát emeljük középpontba. Ebben az évben ez a szándék a szöveget és élőzenét felhasználó, hol táncszínháznak, hol mozgásszínháznak nevezett előadásformát hozza hangsúlyos helyzetbe. A fesztivál programjában szerepel Ladányi Andrea és társulata premierje, a Gasztrobalett, Pozsonyból érkezik az Elledanse, kik a nyitrai fesztiválon nagy sikerrel játszották 2008 legjobb szlovák előadását, a Canto Hondo-t, a Bárka Színház Trilógia-tanulmánya Gergye Krisztián rendezésében Nádas Péter drámáit helyezi el próza, mozgás, tánc és zene találkozási pontján, a megújuló Temesvári Csiky Gergely Színház a Prométheusz-témát dolgozza fel Katona Gábor koreográfus rendezésében… és tulajdonképpen ezen a mezsgyén helyezkedik el az egyik legjelentősebb lengyel rendező, Piotr Cieplak munkája is a Varsóból meghívott Montownia Társulat szöveg nélküli, élő zenére előadott lírai darabja, az Érzelmes darab négy színészre. Szintén Lengyelországból érkezik a Bydgoszczi Teatr Polski, mely a képzőművész-rendező, Pawel Wodzinski radikális újragondolásában profi színészek és civilek furcsa  találkozására építve viszi színre egy ottani klasszikus, Krasinski hitvitázó  drámáját, az Istentelen komédiát. És természetesen további friss Bárka-előadások is szerepelnek a programban (Dogville, Zendülők), mint ahogyan az is hagyomány, hogy az előadásokat szakmai beszélgetések kísérik a rendezők és színészek részvételével.

A fesztivált kísérő egyéb programokban Garamvári Gábor tavalyi fesztiválfotói szerepelnek, elindul Lévai Balázs régi-új sorozata, a Dob és Basszus Live, és azt reméljük, egy megszülető sikeres sorozat első állomása lesz a hónap első péntekjén az ír-punk Firkin koncertje.

4. Bárka-fesztivál
Nemzetközi Színházi Találkozó
2009. november 1. – 10.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky