3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. szeptember 22.

KÖZELÍT A RÁDIÓ!

Copyright:

Nem kell megijedni, csak arról van szó, hogy az MR2 Petőfi Rádió idei turnésorozata ugyan nem érinti a fővárost, de október 9-én nagyon közel lesz hozzá, legalábbis egy órányi autóútra, Székesfehérváron.

A nyolc állomást magában foglaló sorozaton a szokásokhoz híven a hazai könnyűzenei élet fontos és népszerű - az MR2-Petőfi Rádió műsorából is már jól ismert - zenekarai közül láthat és hallhat jó párat a közönség. Október 9-én Székesfehérváron 3 olyan zenekar mulattatja a nagyérdeműt, akikért talán külön külön is érdemes lenne egy kicsit utazni, de így egyben biztosan fergeteges hangulatú buliban lehet részünk.

Az estét az EZ Basic kezdi, akik már új albumukon dolgoznak gőzerővel, így szinte biztos, hogy új dalokat is hallhatunk tőlük.

A Kaukazus szokásához híven fanyar humorú szövegeivel állást foglal sok közéleti dologban, de a Szalai Éva és Tesco című örökbecsűkre is biztosan fogunk tudni egy jót táncikálni.

A Kiscsillagot pedig itthon már nem nagyon kell bemutatni senkinek, hiszen a Lovasi András neve gerjeszette népszerűségen túl immáron második albumukkal és mindenhol teltházas koncertekkel bizonyítják, hogy ez a formáció jóval több, mint egy egyszerű Kispál-utánérzés.

Október 9. Székesfehérvár - EZ Basic, Kaukazus, Kiscsillag
Helyszín: Fezen Klub, Székesfehérvár, Hadiárva u. 2. II. emelet
Kezdés: 20:00 (Kapunyitás: 19:00)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky