3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2009. szeptember 11.

Szeptemberben három helyen vágtatnak a halottkémek

Copyright:

Szeptember 24-én, 25-én és 26-án ismét VHK-idéző estet tart az 5 egykori tagot magában foglaló Vágtázó Életerő. A tavaszi, Pecsás visszatérő buli hatalmas sikere után nyáron egy szabadtéri koncerten, méghozzá a Fekete Zaj Fesztivál színpadán játszottak a csillagos ég és a telihold alatt; most pedig a főváros egyik legnívósabb koncertterme, az A38 hajó szolgál a szeánsz egyik helyszínéül. A két korábbi fellépés elejétől a végéig rögzítésre került, s ez nem lesz másként a hajós buli esetén sem.. ezekből a felvételekből pedig később egy koncert-DVD is napvilágot láthat a zenekar tervei szerint, így végre a legmodernebb eszközökkel is megörökítésre kerül: miért is lett a VHK az ország egyik legismertebb, legkülönlegesebb zenekara. A pesti koncert előtt Debrecenben és Szegeden is játszik a VHK.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Az együttes későbbi terveiről egyelőre nem lehet biztosat tudni, de az már tény, hogy budapesti koncert nem egyedülálló lesz, hiszen egy nappal korábban, szeptember 25-én Debrecenben, 24-én pedig Szegeden is fellép a VHK. A cívisvárosban a nemrég elkészült MODEM belső udvara lesz a helyszín, Szegeden pedig a nemrég felújított egykori Ifjúsági Házba várják a rajongókat. Aki szeretné előzetesen felmérni, hogy mire is számíthat majd élőben, az kapcsoljon szeptember 22-én a Duna Televízió műsorára - ekkor láthatjuk ugyanis az áprilisi koncertről készült filmet, Kázsmér Kálmán rendezésében. A felvételek bizton meggyőzik az együttes régi és leendő rajongóit is: a VHK koncertek intenzitása jottányit sem csökkent az évtizedek alatt, és a soron következő három fellépés is igazi utazás lesz az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe.

Praktikus információk:
2009. szeptember 24., csütörtök 19.30
Szeged, IH Rendezvényköpont
Belépő: 1200 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában

2009. szeptember 25., péntek
Debrecen, MODEM

2009. szeptember 26., szombat 20 óra
Budapest, A38 hajó
Belépő: 2900 Ft, a rendezvény napján 3500 Ft.
Jegyek kaphatók az A38 hajón, a Wave és a Mind-Zene hanglemezboltokban, és a Ticketportal országos hálózatában.

A Vágtázó Életerő zenekarról:
A Vágtázó Halottkémek beírta magát a történelembe. A VHK vadító mámor, csontokba égő őserő. Az egyetlen eredeti magyar zenekar, amelyik a világon bárhol megállja a helyét. Zenéje őseredeti, ott él mindannyiunk közös mélytudatában. Szövegei egyedülállóak, izzó látomások, elröpítenek egy örök fényekben égő Világmindenségbe. A VHK tanúsága annak, hogy a modern ember is képes teljesen ép emberi lény mivoltában érezni. A VHK álom, utazás az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe. Az az egyedülálló zenekar, amelyik először vált Nyugaton kultikussá, ahol megkapta a címet: minden idők legjobb etno-punk bandája. A Vágtázó Életerő ezért jött létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő zenéjét. A VHK ősrobbanás eltemetett reményeink cseppkőbarlangjában. A VHK őrjítő emlék a káprázatos jövőből. Ördögűzés, harc az emberréválásért. Megmutatja, hogy lehet másként is élni!

A Vágtázó Életerő és a Vágtázó Halottkémek között kapcsolatot jelent, hogy az új zenekar öt tagja a VHK-ban együtt zenélt, a hatodik a dobos, Szabó Kristóf, aki már évek óta együtt játszik a VHK-s Fritz-cel és Ádámmal a Yava zenekarban. A koncert felidézi a legendás VHK zenekar emlékét, életben tartva e zenekar munkásságát. A VHK számain kívül a Vágtázó Életerő új számokat is bemutat. A zenekar tagjai: Grandpierre Atilla (VHK, VCSSZ); Balatoni Boli Endre (VHK, Narco Polo); Mestyán Ádám (VHK); Molnár Lujó (VHK, Cantara); Németh László Fritz (VHK, Yava); Szabó Kristóf (Yava, Stonehenge).

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. A continua

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky