3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2009. szeptember 9.

A No Man’s Land önálló

Copyright:

Szeptember 18-án este 20:00 órakor nagyobb szabású önálló koncertjét adja a rendkívül tehetséges No Man’s Land zenekar. A helyszín a Fonó Budai Zeneház lesz. Az előadásról és filmfelvétel is készül.

A No Man’s Land zenekar alapító tagjai a Hajba testvérek (Áron, Imre és László) saját bevallásuk szerint mindig is együtt zenéltek, hozzájuk csatlakozott 1999-ben Bellák Miklós gitáros. (Ezidőtájt a zenekar tagjai voltak még: Kothencz Tamás dobos, Haraszti Mátyás énekes és Horváth Zsolt billentyűs, mindannyian a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatói voltak).

2003-tól működnek No Man’s Land néven, ekkorra kristályosodott ki zenei irányvonaluk is, mely leginkább „utazós rock”-nak nevezhető. Tiszta, áttetsző hangzású, a közepesnél kicsit lágyabb kortárs rockzene. Dalaik angol nyelven szólalnak meg, egyrészt a műfaji hitelesség kedvéért, másrészt, mert a zenekar nem zárkózik el a külföldi szereplés lehetőségétől sem.

2003-ban készítették első felvételeiket, négy dalt a csepeli NAS stúdióban, melyet három dal követett a Rádió 8-as stúdiójában. Ezekből a felvételekből egy ötszámos demoanyagot állított össze a csapat No man’s Land címmel. A 2003-2005-ös éveket intenzív klubkoncertezéssel töltötte, majd egy hosszabb külföldi tartózkodás miatt egy évre elcsendesült a banda.

Ezután 2006-tól négyen, alapító tagok (Hajba Áron – ének, gitár, Hajba Imre – basszusgitár, vokál, Hajba László – dob és Bellák Miklós – gitár) újra megszólaltatták a korábbi dalokat és néhány újdonsággal is előálltak. Az ezt követő évek rengeteg klub koncert, néhány tehetségkutató és pár nagyobb szabású rendezvényen való fellépés jegyében teltek.

2007 decemberében nekiláttak öt dal élőben történő rögzítésének, melyek 2008 májusától hallhatók a No Man’s Land internetes elérhetőségein, valamint a csapattól is megvásárolhatóak a koncerteken – ez a Drivin’ Into Nowhere EP.

2008 december 5-én részt vettek egy, a MyMusic és az FMH által szervezett tehetségkutatón. A Hotblooded Snake és a Drivin' into Nowhere című dalok előadásával olyannyira a zsűri  szívébe lopták magunkat, hogy két különdíjat és egy fődíjat sikerült elhoziuk.

2009 januárban tíz év után Bellák Miki elbúcsúzott a No Man's Land-től. (Helyét Andrási Misi vette át a gitár poszton, de pár hónap és koncert elteltével úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart) Egyik szemük sír, másik nevet, mert rövidesen újabb kincsre találtak Lee Olivér gitáros személyében (többek között: Cry Free és Ütött-kopott angyal), aki nagy örömükre igent mondott az együttműködésre. Egyúttal csatlakozott hozzájuk Antal Tamás billentyűs is. Így a három Hajbával, Antal Tomival és Lee Olivérrel újra egységes a csapat.

Kiadványok:

2003 – No Man’s Land (Demo 5 dallal)
2007 – Drivin’ Into Nowhere – (EP 5 dallal)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. More

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. More

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. More

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! More

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky