3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. június 19.

Nyári vihar Finnország felől - videó!

Copyright:

Finnország rock történetének egyik legfényesebb csillaga a szoprán Tarja Turunen, aki rövid időn belül vált a zenei világ legismertebb finn arcává. A képzett operaénekesnő a Summer Storm című turnéjának keretén belül újra Budapestre látogat. Immár hetedik alkalommal (szólóban másodszor) láthatja őt a magyar közönség.

Hat évesen kezdett zenével foglalkozni, de klasszikus énekkel csak 18 évesen került kapcsolatba a híres Sibelius Akadémián. A Nightwish zenekarba 1996-ban, alapító tagként került, mikor osztálytársa, Tuomas Holopainen meghívta egy új zenei projekthez. Így született meg minden idők egyik legsikeresebb finn együttese, a Nightwish. Tarját az együttes világhíressé tette és tízezrek kezdtek el érte rajongani. 2005 őszén azonban botrányos körülmények között távoznia kellett a zenekarból.

Szerencsére hamar összeszedte magát, ennek bizonyítékaként a 2007 novemberében megjelent My Winter Storm című első szólóalbuma platinalemez lett Finnországban és bearanyozódott Oroszország és Csehország mellett hazánkban is. Első kislemezes dala, az I Walk Alone klipje látható volt az összes nagyobb zenecsatornán is. My Winter Storm néven futott első lemezét promotáló turnéja is, amivel Magyarországon is járt a díva. Most ennek folytatásaként Summer Storm néven újra turnézni indul az énekesnő, 2009. június 20-án a Petőfi Csarnokban lehetünk szem és fültanúi lenyűgöző előadásának.

Turnécsapatában tapasztalt, klasszis zenészek játszanak, elég csak megemlíteni a dobos zseni Mike Terrana-t(ex-Malmsteen, ex-Rage, Axel Rudi Pell), vagy a brazil Angra soraiból ismert gitárost, Kiko Loureiro-t. A koncerten a My Winter Storm dalai mellett természetesen néhány Nigthwish nótára is lehet majd számítani, akárcsak az Alice Cooper feldolgozásra (Poison).

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky