3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. március 22.

Egy újabb Czutor lépett a színre

Copyright:

Honeybeast

A rendkívül termékeny csapat zenéje leginkább az elektro-rock stílusába sorolható. A szegedi zenekar egy meghatározhatatlan stílusban alkot, a kemény rockos gitárzenétől kezdve a portisheades trip-hopon át a könnyed popzenéig szinte mindenfajta muzsikát érint. Koncertjeiken szívesen játszanak feldolgozásokat is kedvenceiktől, mint pl. Alanis Morissette, Red Hot Chilli Peppers, Eagle Eye Cherry, Macy Gray.

2005-ben alakult a Smarties nevű zenekar utódjaként, ahol Czutor Anett, Tatár Árpád és Bencsik-Kovács Zoltán már együtt dolgoztak. Kovács Tamás dobos, Wilhelm Gábor basszusgitáros jött még a bandába, majd Kiszin Miklós csatlakozott Gábor helyett. Az év építkezéssel, dalok írásával, tehetségkutatókra jelentkezéssel telt.

Radiocafé 98.6 tehetségkutatóra mennek, ahol a fődíj Zöld Pardon koncert volt. Meg is hívták őket a rádióba, ahova nem vittek demo CD-t, de Árpádnál ott volt a gitárja és élőben, élesben eljátszottak egy dalt, ami azon a héten íródott. Na, ez az igazi ősbemutató, ami mellesleg nagyon jól sikerült. A Zöld Pardonban léptek fel sikeresen. Koncertek indulnak Szegeden, Pesten. A szarvasi Wan2 többfordulós tehetségkutatón mindent megnyertek: basszusgitáros különdíj, legjobb énekes, gitáros, zenekar...

2006-ban folytatódik a tehetségbemutatkozás: ABC verseny. Magyar selejtezők után A38 fellépés, majd Bécs közönségdíjasként. A kijutott hét magyar zenekarból már csak kettő maradt az első kör után, ahol a középdöntőben pár szavazattal lemaradnak, bár voltak külföldiek, akik nem miattuk mentek el, de mégis rájuk szavaztak. Kétszer is játszottak a Planet Musicban, Bécsben nagy sikerrel. Majd koncertek, alkotómunka...

2007-ben Heineken tehetségkutatón két szám felvételének lehetőségét nyerték, itt megismerkednek Gyulai Zsolttal a Peak stúdióban és Madarász Gáborral, aki végül is a két dal producere lett. A biztatásukra elkezdték komolyabban csinálni a zenélést, nemcsak angol, hanem magyar nyelven is.

2008-ban jött az FF Film & Music kiadó, akinek a vezetője beleszeretett a zenébe. „Parazita” címet viselő lemezüket még a tavasz folyamán rögzítették magyarul és angolul. Utána sikeres koncertek fesztiválozás (Sziget, WAN2, Hegyalja, SZIN), rádiós lehetőségek keresése, ősszel klipforgatás és lemezbemutató koncert Szegeden. A zenekar az „unplugged” koncertjeiről híres pesti Hunnia kávézó rendszeres fellépője.

Év végén Lengyel Andor rendező vezetésével egy csepeli gyárterep zegzugos, elhagyatott sikátorában leforgatják első klipjüket Parazita/Parasite c. számhoz. Az énekesnő Czutor Anett visszafelé énekel a kamerába magyarul és angolul, s mivel a technika megkívánta, másfélszeres gyorsasággal kényszerült megtanulni a sorokat. Az együttes pedig megtanulta a dalt az utolsó hangtól az elsőig! A klip maga egy stilizált vámpíros sztori, a muzsika pedig a szerelemről szól. A klipdal kiválasztása egyértelmű volt a csapat számára: a trip-hopból egy gitáros zúzásba átmenő szám nagy közönség-kedvenc. A magyar nyelvű klip az MTV-n látható.

2009 márciusában megjelenik a lemez az FF Film & Music gondozásában, az OKM a PANKKK programjának támogatásával. Az első lemez rögtön dupla-cd lett, hiszen a zenekar magyar és angol nyelven is elkészítette a dalokat. A lemez forgalmazója az Universal.

Tagok:
Czutor Anett ének, vokál; Kiszin Miklós basszusgitár; Tatár Árpád gitár; Bencsik-Kovács Zoltán gitár; Kovács Tamás dob, Ritzel Ani vokál.

www.myspace.com/honeybeehungary

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky