3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2008. október 10. | Sári Júlia

Még ma is sirathathatjuk a kölyköt

Copyright:

Az ember ízlése az idővel és a korral változik – jó esetben, mondhatjuk, javul –, ám vannak bizonyos gyermekkori élmények, amelyek még ha a felnőttkorban csak ízlésficcammal válthatnák is ki a tetszésünket, nem törlődnek ki nyomtalanul az emlékezetből. Sokunk számára ilyen lehet az egykor nagy sikerű musical, a Charlie Chaplin némafilmje alapján készült Kölyök, amelynek zenéje ma már – legalábbis a magam nevében szólva – mindössze cinikus mosolyt csalhat egy viszonylag zeneértő ember arcára, ám hiába, tíz évesen bomoltam érte. Úgyhogy még az is lehet, hogy megveszem a CD-t, ami most jelent meg.

A huszadik század legnagyobb nevettetőjének, Charlie Chaplinnek némafilmje alapján készült az a musical, amelyet nálunk Magyarországon – Budapesten és Miskolcon – is bemutattak csaknem tíz éve, Bradányi Iván szövegírónak és Pozsgai Zsolt drámaírónak köszöngetően. Az 1920-as években játszódó édes-bús történet egy csavargó úr és egy árva kisfiú különös barátságáról szól, a szeretetről, az összetartozásról, az emberségről, a társadalom igazságtalanságairól és elsősorban magáról Charlie Chaplinről mesél. Már mindettől joggal könnybe lábad az ember szeme, de ha még hozzászámoljuk a szívszorongató zenét, a lélekfacsaró érzelmekkel teli éneket és a csilingelő gyermekhangokat, hát, az aztán már tényleg sok az emberi szívnek. És mégis, hiába nevetünk mindezen, jómagam tíz évesen a rabjává váltam a történetnek és főleg a zenének, amit még kazettán is sikerült megszereznem valahonnan, hogy aztán fél éven keresztül azzal kergessem állandóan őrületbe az egész családot, s így most sem tudom magam kivonni a hatása alól.

Szóval, ha valaki akkor látta az akkor még kócos bugris Krisz Rudit, amint bájos gyermeki mosolyával szökdécsel a színpadon, hallotta Cserháti Zsuzsa szívhez szóló énekét és átadta magát Nagy Tibor zenéjének, az ma is kétség kívül leveszi a lemezboltok pultjáról a Kölyök zenéjét CD-jén, amelyet az EMI adott ki. De hogy azokon kívül, akik egykor az előadás közönségének sorai közt szipogtak, kiknek jut még eszébe megvásárolni a lemezt, számomra talány. A musical dalai amúgy szakmailag kifogásolhatatlanok, olyan neves művészek előadásában szerepelnek a CD-n, mint a már említett Cserháti Zsuzsa és Krisz Rudi, illetve Kovácsovics Fruzsina, Polyák Lilla, Szekeres Adrienn vagy Sipos Péter.

Készítsünk hát elő egy csomag zsebkendőt, és helyezkedjünk vissza tíz évvel ezelőtti, elvarázsolt mivoltunkba!

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. A continua

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. A continua

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. A continua

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. A continua

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky