3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. szeptember 17. | Országh Kitti

Kétszeres születésnap Kowalsky-ékkal

Copyright:

Kowalsky-ék kitesznek magukért: kétszer is megünneplik együttesük fennállásának évfordulóját, mert hát ki gondolná, hogy kis csapatuk már ötödik életévét tölti be.

A Kowalsky meg a Vega idén ünnepli az ötéves születésnapját. Ezen alkalomból pedig két óriási bulival is kedveskednek közönségüknek, elsőként a debreceni Lovardában október 10-én. A fővárosiaknak, illetve az ahhoz  közel lakóknak sem kell nélkülözniük az együttest, hiszen a vidéki fellépést követően 24-én a Petőfi Csarnokban fognak zenélni a fiúk, ahol egyben az első DVD-jük nyilvános felvétele is zajlik majd. A koncerten alapvetően a Szemen szedett igazság című új album dalai csendülnek fel, de azért régi számokra is vigadhatunk majd. A zenekar énekese elmondta, hogy minden egyes szerzeményhez külön kisfilmet vágtak össze, melyek a produkció ideje alatt leadfalon lesznek majd láthatók, fokozva a vizuális élményt. Jegyek már kaphatók elővételben 2500 Ft-ért az ismert jegypénztárakban vagy a helyszínen, a koncert napján 3000 Ft-ért. Ja, vendégművészek is lesznek. Barabás Lőrinc, Billy Zone közreműködőként, előzenekarként pedig a Frogshow és a Snake Heart emelik majd az est fényét.

Mindezek mellett készül az új videoklip is, méghozzá a VIVA Comet-nyertes Tokay Péterrel, az Otthon, édes otthon című dalhoz. Az alaptörténet szerint békét és szabadságot ünneplő tömegek láthatók majd a felvételeken. A kisfilm előreláthatólag október elejétől látható majd a zenecsatornák műsorán.

Kowalsky-ék talán 2008-at tudhatják az eddigi legsikeresebb esztendejüknek. Minden jelentősebb nyári fesztiválon jelen voltak, óriási közönségsikert arattak szerte az országban. A számítások szerint mintegy 60 ezer ember látta a zenekart élőben, és 3 hónap leforgása alatt megközelítőleg 9 ezer kilométert utaztak ebben az időszakban. Szórakoztatták a jónépet a VOLT-on, a SZIN-en, a Hegyalján, a Körös-Toroki-fesztiválon pedig kb. 4 ezren buliztak a zenéjükre. És hogy valóban mennyire fontos számukra a közönségük, azt jól példázza, hogy minden hónapban egyszer „Forró drót napot” tartanak, tehát egész nap a honlapjukon hozzájuk érkező kérdésekre válaszolnak.

Országh Kitti

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky