3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 8. | burlesque

Gyász! Stingéknek annyi!

Copyright:

Alighanem utolsó koncertjét adta a legendás banda a The Police augusztus 7-én a New York-i Madison Square Gardenben. Stingék ennek megfelelően különleges programmal kedveskedtek a szerencsés rajongóknak.

2008. augusztus 7. Jól jegyezzük meg ezt a dátumot, hiszen a zenetörténet egyik meghatározó triója valószínűleg ezen a napon adott műsort utoljára. Az elmaradhatatlan sikerdalok (’Don’t Stand So Close To Me’, ’Every Breath You Take’, ’Roxanne’ stb.) mellett Copelandék egy-egy nóta erejéig a nagy elődöket, a Jimi Hendrix Experience-t és a Creamet is megidézték: minden bizonnyal a ’Purple Haze’ és a ’Sunshine Of Your Love’ is ütött, mint az ipari áram.

A fellépést követően az egymással örök haragban álló Sting és Stewart Copeland is egymás nyakába borult – a dobos még egy csókot is lehelt az énekes/basszusgitáros pofijára. A zenészek egyébként az egész turnét feldobva nyomták le, erőlködésnek nyoma sem volt az elmúlt hónapokban.

A banda tehát 1984 után immár másodszor oszlik fel, de a nagyközönséget ezúttal is meglepik egy remeknek ígérkező felvétellel. A ’Certifiable’ címre hallgató dvd-n a banda összes gigaslágere megtalálható, a fanatikusok kedvencei – például a kultikus ’Bring On The Night’ – ismét kimaradnak a gyűjteményből.

Nagy kérdés, hogy a The Police megszűnése után lesz-e még hasonló kvalitásokkal rendelkező triózenekar. Reménykedjünk, elvégre Stingék is szinte a semmiből tűntek elő a hetvenes évek végén.

Cream, Jimi Hendrix Experience, The Police… Vajon ki lesz a méltó utód?

A ’Certifiable’ dvd-n található számok:

’Message In A Bottle’
’Synchronicity II’
’Walking On The Moon’
’Voices Inside My Head’ / ’When the World Is Running Down’, ’You Make the Best of What`s Still Around’
’Don`t Stand So Close To Me’
’Driven To Tears’
’Hole In My Life’
’Truth Hits Everybody’
’Every Little Thing She Does Is Magic’
’Wrapped Around Your Finger’
’De Do Do Do De Da Da Da’
’Invisible Sun’
’Walking In Your Footsteps’
’Can`t Stand Losing You’
’Roxanne’
’King Of Pain’
’So Lonely’
’Every Breath You Take’
’Next to You’

burlesque

Forrás: nme.com, music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky