3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Bűvészetek Völgye 2008

2008. augusztus 4. | Fodor Csaba

Hatalmas káosz a Moszkva téren – galéria!

Copyright: MyMusic.hu

Véget ért az idén anyagi gondokkal küszködő Kapolcsi Bűvészeti Napok. Az elmúlt két nap beszámolója következik elkeseredett árusokról, hatalmas ürességről. A végén már szinte menekültek Kapolcsról az emberek, de megtaláltuk a helyet, ahol némi bűvöletben is részesülhettek a csalódott látogatók.

A Vigántpetenden felállított cirkuszi sátorról, ahol a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola diákja tartottak minden délután előadást már sok jót hallottunk, de csak ekkor jutottunk el megnézni mutatványaikat. Szombat alkalmából egyébként egész sokan eljöttek a Kapolcsra kicsit kikapcsolódni, de az előző évek tumultusát meg sem közelítette a látogatósereg. Viszonylag könnyedén átértünk mi is Dörögdről, és vártuk a bűvöletet. Ami jött is már az első számnál, mikor egy fiatal lány hintázott magasan a porond felett. Pörgött, forgott a nézők pedig feszülten figyelték minden mozzanatát. Majd jöttek a bohócok, az artisták, és felvidítottak mindenkit, talán ez a cirkusz volt az idei rendezvény igazi fénypontja.

Bár a Monostorapátiban ezen az estén az időjárási viszonyok miatt, a focipálya helyett a művelődési házban fellépő Zuboly is érdekelte a társaságot, végül ismét a dörögdi Tütü mellett tettük le a voksunkat. Igaz késve jutottunk elhatározásra, így az itteni koncertet jóformán lekéstük. Mire átértünk a Moszkva Tér nevű formáció már zárószámnál tartott, az énekesnőjük már nem is volt a színpadon, hanem három kisgyerek énekelt a lágy zenére. Megkérdeztük a tagokat, hogy ez tervezett volt-e, mire ők elmondták, hogy most nem messze nyaralnak családjaikkal, ahonnan átjött mindenki a fellépésre és nem tudták visszafogni a kicsiket, szóval nem így tervezték, és bevallották, így egy kicsit káosz lett az egészből. A koncert után következő divatbemutatón is folytatódott a színpad körüli zűrzavar. Orosz Réka modelljei helyett először egy fiatalember érzett késztetést arra, hogy megmutassa virágos ingét a színpadon, majd a bemutató után egy pityókás bácsi döntött úgy, hogy mindenki előtt áll neki vetkőzni.

Az utolsó napon bográcsozás után sátrat bontottunk és bementünk Kapolcsra, hogy megnézzük lehet-e még bármit csinálni. Lépten-nyomon elkeseredett árusokba botlottunk, akik elmesélték, hogy idén nagyon drágák a bérleti díjak – napi hatvan- és százezer közötti értékeket hallottunk – s a kevés látogató miatt nagyon veszteségesen jönnek ki a fesztiválból. Siettek is a pakolással, a megkezdett hordókban levő söröket, kész kajákat, sokszor olcsóbban, néha ingyen is eladták csak, hogy végre mehessenek és elfelejtsék az idei Völgyet. Este tíz körül a már csak egy-két hely volt nyitva. A Kobuci kert majdnem tele is volt, de már a látogatók egy részének is elege volt ebből a fesztiválból és az első, hajnali buszra várva iszogattak, s remélték, jövőre visszatér az igazi Művészetek Völgye.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. augusztus 5.

Szőke András: A Völgynek van, volt egy arculata!

Szőke Andrást a taliándörögdi Ősök Házánal állítottuk le egypár kérdés erejéig a Kapolcsi Bűvészeti Napok során. A tőle ismert humor most szinte teljesen elmaradt, komoly válaszokat kaptunk arra, vajon mi is történik az idén huszadik éve megrendezett Művészetek Völgyével. Tovább

2008. augusztus 2.

Botrány és lemondások dacára jó buli Kapolcson – galéria!

Elmaradt, lemondott, esetenként betiltott koncertekről, víg utcazenészekről, a környék egyik nagyszerű borászatáról és kirándulási lehetőségekről szól a következő cikk, némi Márta István közbeszólással.  Forróság és családias hangulat továbbra is a Kapolcsi Bűvészeti Napokon és társrendezvényein. Tovább

2008. július 31.

Megannyi szépség! Galéria!

Az elmúlt unalmasként leírt napok után, azért jó dolgokat is találtunk Kapolcson és környékén, és végre fotókkal is szolgálhatunk. Az elmúlt két este koncertjeiről, hangulatáról és szépségéről  olvashattok a következőkben. Tovább

2008. július 30.

A berúgáson kívül tényleg lehet mást csinálni?

A berúgáson kívül valóban nem sok mindent lehet csinálni idén Kapolcson. Egykedvű árusok, magányos utcazenészek, melegített sült krumpli, zseniális KLB Organ Trio. Ja, tényleg! Tovább

2008. július 29.

Mi lesz ebből? Unalom, unalom, unalom...

Egyre kevesebbszer vesznek fel minket az autósok, az emberek is egyre kevesebben vannak, és egyre többször unatkozunk Kapolcson. Azért a tegnapi Kistehén Melankólikusok koncertre érdemes volt elmenni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky