3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2008. július 21. | mango

Egy francia aki beleszeretett a magyarokba

Copyright:

Hivatalossá vált a hír, miszerint David Guetta is feliratkozott a nem kisebb neveket felsorakoztató 2008-as Budapest Bónusz Festival fellépőinek listájára. Nagyban köszönhető ez a Balaton Soundos fellépésének, melyről csak pozitív visszajelzéseket adott.

David Guetta szereti a magyarokat, ez most már tény, mert kevés ekkora sztárról mondhatjuk el, hogy ilyen rövid időn belül visszalátogatott volna kis hazánkba. Mivel a Balaton Soundon fergeteges - már az év bulijának is emlegetett – partyt nyomott le, így nem volt nehéz meggyőzni, hogy a Bónuszon is itt a helye.

Az eseményt augusztus 30-án, szombaton a Syma A + B Arénában rendezik meg. Az „A” Aréna kiemeltjei között van még Guetta mellett Junkie XL, Timo Maas, Tiga és Hernan Cattaneo. A „B” jelzésűben pedig Chris Liebing, DJ Rush, Josh Wink és Monika Kruse pörgeti majd a lemezeket.

Minden bizonnyal hatalmas őrület lesz, mert még Guetta nélkül is parádés a névsor, így egy elég hosszú éjszakának állhatunk elébe, melynek mottói között a pihenés szó annyira található meg, mint tyúkszarban a C-vitamin. Ergo tessék péntek este korán lefeküdi, hogy bírjuk a szombati pumpálást!

 

A jegyekről annyit lehet tudni, hogy a helyszínen 5990 HUF, elővételben pedig 4990 HUF, mellyel mindkét programhelyszín látogatható. Előjáróban ennyit, azt viszont mindenkinek ajánlom, hogy minél hamarabb vásároljon belépőt, mert azok száma rohamosan fogy és fennáll annak a veszélye, hogy a buli napjára kikerül az „Elfogyott” felirat. Ennél bosszantóbb dolog pedig kevés van a világon!

Forrás: deadcode.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Continuer

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Continuer

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky