3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2008. július 20. | Puszedli

Ahol meleg és hetero megfér egymás mellett - videó!

Copyright:

Aki azt hitte volna, hogy a németek, csak sört isznak és jódliznak, az látogasson el egyszer, a parádék és felvonulások zarándokhelyére, Love Parade-re, megdöbbenve tapasztalja majd, hogy nemcsak az autógyártáshoz, hanem a partizáshoz is értenek!

Talán a rendszerváltás okozta feszültség levezetése érdekében mentek ki a német ifjak az utcára tombolni, de az is lehet, hogy csak meg akarták mutatni a világnak, bennük is van spiritusz! A berlini fal leomlását követő első közös partija volt ez a németeknek, ezért az összetartás jelképének is tekintik. Nemhiába szerveződik a szeret köré. Idei mottója:”Highway to Love”.

A hétvégén, immár 19. alkalommal buliztak több kilométeres szakaszon a techno és rave őrült fiatalok, és minden eddigi rekordot megdöntve, 1,6 milliós tömeget sikerült verbuválniuk Dortmund utcáira. Az első és az azt követő években Berlinbe organizálták a parádét, először tavaly tették át a szervezést a Ruhr-vidékre, akkor Essenbe.„Itt végre megtaláltuk az igazi otthont”- mondta Rainer Schaller, a rendezvények egyik szervezője.

Az érdeklődés nem csupán németekre korlátozódik, szép számmal érkeznek bulizni vágyók Lengyelországból, Angliából és Spanyolországból. Kamionok érkeztek több mint 15 államból, például: Ukrajnából, Dél-Koreából.

Ami a rendezvény egyedülálló ismertetőjegye, hogy az ide látogatók nem rejtik véka alá valódi énjüket. Lehet, hogy valaki a hétköznapokban sikeres üzletember, itt azonban csak azt a ruhát veszi fel, amit nem szégyell. Extrém frizurák, extrém sminkek, és vad dübörgés jelzi a szabadságot. A felvonulók ezerrel ordítanak és tombolnak, izzadnak, de még mindig táncolnak, egészen kifulladásig, ami ma vasárnap este lesz, és egy hétórás koncerttel ér véget, a dortmund- i városi csarnokban. Fellépők közt van több neves discjockey is például: Armin van Buuren, Paul van dyk, vagy az elektronikus duo, Underworld.

Ez a szórakozási forma annyira népszerűvé vált mára, hogy nemcsak Németország, hanem már több európai országban, nálunk is, sőt a tengeren túl is megjelent. Néhány fontosabb helyszín: San Fransisco, Sydney, Mexico city.

Puszedli

Forrás: de.launch.yahoo.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. A continua

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. A continua

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. A continua

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. A continua

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky