2008. június 22. | Savas Henrik
Orfűi tartózkodásom záróakkordja a Quimby (barátoknak ismerősöknek csak Bimbi) fellépése volt. Az MR2 neve alatt futó színpadot a kemping völgykatlanszerű részének aljára építették, ami jó húzásnak bizonyult, a közönség velem együtt kényelmesen rálátott a produkcióra.
A produkcióra, ami rövid tartózkodásomat megkoronázta, rakta fel az i re a pontot.
Bár eddig sem unatkoztunk a két nap alatt, nekem mégis Kiss Tibiék koncertje erősített meg abban, hogy igen, érdemes volt megtenni azt a 250 kilométert ide, majd vissza Budapestre. Kedvenc zenekaraim sorát aznap este a Quimby nyitotta, majd jő a PASO, és zárásként Vad Fruttik, ezekről majd a hátvédként hátrahagyott Fodor kolléga tudósít, nekem megmaradt jutalomfalatnak a Tom&Jerry rajzfim rendezőjéről (Fred Quimby) elkeresztelt zenekar.
Még fülemben a megismételhetetlen poénok, Bödőcs Tibor stand upolásából kifolyólag, ez adta meg a kellő hangulatot a koncerthez, ami jó félórás késéssel, de még világosban kezdődött.
Tiborunk az elején jelezte, hogy akkor most a pörgős, izmosabb dalokon lesz a hangsúly, a melankolikus cuccok most kissé háttérbe szorulnak. Ennek jegyében kaptunk is elsőre egy Hoppát, Varga Líviusz örökmozgó csimpifon főszereplésével. Teltház a völgyben, hangulat alakul, ami az este folyamán egy pillanatra sem ül le. A program nagyjából az utolsó albumra épül, Káosz Amigos, és a Kilégzés dominál, így jó, ahogy van. Kevésbé színházas, de nem is baj, ráfért már egy kis sanzonszerű zúzás alkotókra, közönségre egyaránt.
A hatosfogat szimpatikus, szerethető, fogást találni rajtuk nem lehet, jól összehangolt örömzenét kap a publikum, felesleges sallangok nélkül. A koncert után egyből irány Prága, a többszáz kilométeres túra tudatában is a maximumot kapjuk tőlük, nincs rövidített program, vagy takarékoskodás a monyóval, pedig kockásra aludják magukat reggelre.
Az énekes gitáros Kiss Tibi elemében van, rég nem láttam ilyen aktívnak. Ugrál, vokálozik a hangszerszólók mellé, mosolyog, életöröm, vitalitás, és jókedv. Józanon. Saját bevallása szerint utólag úgy érezte, kimondottan visszafogott volt, de legyen ez a legnyugisabb énje. Hibátlanul énekel, mikrofonba, megafonba, felváltva. Kezdés után 10 perc után már táncol a tömeg, aki nem, az is billegeti magát, énekli a dalszövegeket. Fentről az útról olyan hömpölygés tárul elénk, amit Rock am Ringes közvetítésen látni. Nagy megfejtés nincs, egyszerűen tudnak, és szeretnek is együtt zenélni ezek srácok, és többek között ez az, ami annyi embert vonz. Albumformában kevés dalt kapunk, mindegyikhez adnak valami pluszt, amit lemezen nem hallhatunk. Hangszerszólók, a trombitás Kárpáti Dodi énekel egy punk dalt, úgy látszik, Rátgéber példája ragadós. Az Autó egy szerpentinen alapja begyorsítva pont olyan, mint Jovanotti Lombelico d’el mondója, talán egyszer egy bootleg formájában ez is visszaköszön egyszer. Tánc, ováció, a szomszédos kangoo sporttábor kissrácai tátott szájjal nézik, és tapsolják becsülettel a dalokat.
Egyébként rengeteg csaj van, hármas négyes csoportokban. Ez minek köszönhető azt nem tudjuk, de örüljünk neki, szemnek fülnek egyaránt járt a kényeztetés ezen az estén. Megbírna a produkció egy koncertlemezt, akár dupla kivitelben is, hivatkozási alap van, közönség adott, mi kell még? Mondjuk egy Sziget nagyszínpad, URH helyett.
Káosz Amigosz, vitorlát szélbe!
Savas Henrik