3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2008. május 14. | Bankos Zsu

Barat össze-vissza beszél

Copyright:

Az ex-Libertines, most Dirty Pretty Things frontember legutóbbi nyilatkozataival rendre ellentmond saját magának. Nemrég még szídta a Coldplay-t és azokat a zenakarokat, akik dalaikat ingyen letöltéssel tették elérhetővé a rajongók számára, most pedig saját zenekarának honlapján ugyanezzel az opcióval állt elő. Akinek kell, töltse le a Hippy Son-t, és imádkozzon, hogy Barat beszédközpontja helyre jöjjön.

A Libertinesből megismert Carl Barat és jelenlegi zenekara, a Dirty Pretty Things júniusban jelenteti meg legújabb albumát Romance At Short Notice címmel. Érhető, hogy kell a felhajtás, hiszen a második lemez minden zenekar életében vízválasztó, de az azért mégis furcsa, hogy hírverés címén Barat beszólogat fűnek-fának, és folyamatosan ellent mond önmagának.

A NME-nek adott egyik interjújában azt mondta, hogy ő szívesen elérhetővé tenné a dalaikat –természetesen ingyen – az interneten, de a menedzser, Alan McGee ezt nem hagyja. Aztán amikor Barat a YahooMusic-nak is beszámolt az új lemez megjelenéséről, már erősen kritizálta azokat a bandákat, akik ingyenletöltéssel kedveskednek a rajongóknak. Szerinte ugyanis ezzel tönkreteszik a kisebb, kezdő zenakarokat: “Be kellene látni, hogy a nagy nevű, gazdag zenekarok az ingyen letöltéssel ártanak a szakmának. A zeneipar anyagi gondokkal küzd…, hogyan tudnak így majd az új bandák lépést tartani, érvényesülni?”

Ehhez képest a Dirty Pretty Things honlapján tegnap óta mp3 formátumban letölthető a Hippy Son című dal, s ezzel a DPT is beállt az eddig ócsárolt sorba a NIN, a Radiohead és a Coldplay mögé, akiket Barat kedvesen azzal vádolt, hogy “felugrottak a mozgó vonatra”, vagyis vígan követik a trendeket. Be is jött nekik, a Violet Hill-t egy hét alatt 2 milliószor töltötték le a Coldplay honlapról.

A Dirty Pretty Things pedig így vagy úgy, beszédtéma lett, új album beharangozva, arról pedig, hogy Baratnak igaza van-e, vagy csak az agyára ment valami, lehet vitatkozni.

Dirty Pretty Things: Romance At Short Notice

Buzzards And Crows
Hippy Son
Plastic Hearts
Tired Of England
Come Closer
Fault Lines
Kicks Or Consumption
Best Face
Truth Begins
Chinese Dogs
The North
Blood On My Shoes

Bankos Zsu

Forrás: musikexpress.de

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Continuer

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Continuer

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Continuer

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Continuer

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky