3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. április 29. | déka

Szakcsi Jr. oltár elé áll

Copyright:

No nem kell rögtön esküvőt sejteni. Csak a Szakcsi – Pecek – Balázs kapcsolat törvényesítése zajlik, ugyanis itt a várva várt első lemez a Szakcsi Jr. Triótól. Az anyag a Psalms (Zsoltárok) címet viseli, de sikereiért valószínűleg nem kell a három csirkefogónak a templomban rimánkodnia.

Ha az embernek olyan apja van, mint Szakcsi Lakatos Béla, és emellé még zongorázni is akar, nem lehet könnyű érvényesülnie. Sean-nak és Julian-nek sem megy annyira jól, mint papájuknak, John Lennonnak. Hogy a vészes tendencia ellen tegyen valamit Szakcsi Jr, most önálló lemezzel rukkolt elő, saját triója tolmácsolásában.

Nem kell persze a kis Szakcsit se félteni, játszott már ő is nagyokkal, kicsikkel egyaránt, forgott, mozgott, zenélt körötte Ravi Coltranetól kezdve, Pege Aladár bácsin át Patitucci-ig sok nagy jazzarc (ez utóbbival lemezt is készített 2003-ban - Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci).  Jelenlegi saját formációjával azonban még nem született rögzített hangzóanyag. Valószínűleg éppen ezért már biztos sokan várták a Szakcsi Jr Trió lemezét, mely a napokban jött ki az X-Produkció gondozásában, címe pedig Psalms. Szakcsi és társai, a szintén nem ismeretlen és remek dobos Balázs Elemér, illetve a szemtelenül fiatal és ehhez képest szemtelenül zseniális bőgős, Pecek Lakatos Krisztián nagy elődök kompozícióit tálalják és Szakcsi Jr saját szerzeményei is hallhatók az albumon.

Ami az élőjátékot illeti, Szakcsi általában jó kritikákat kap átgondolt, finom, ízes játéka révén; "telt ritmusú motívumok bujkálnak szépséges rendben, zongorahangok szabadulnak el a gondolkodó ujjak érintése nyomán" -ezt állítólag Babos Gyuszi bácsi mondta róla.  Balázs Elemért senkinek sem kell bemutatni, Pecek Krisztiánról pedig nem kell semmit mondani, inkább csak hallgatni kell őt. A szárnyaló dallamvilág és a feszes ritmusok néhol kőkemény be-bop-ot takarnak, a színpadon a „közös játék” elképesztő ereje egyik ámulatból a másikba ejt minket, és kíváncsian várjuk, ebből mit hoz a Psalms-on a csendes billentyűbűvölő. Az elszánt jazzrajongók hegyezhetik a fülüket a klasszikus standardekre és Szakcsi saját cuccaira.

déka

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky