2008. április 3. | -nm-
A Plaid sosem kapott akkora publicitást, mint közeli kollégájuk, a szintén a Warp kiadó szárnyai alatt szupersztárrá vált Aphex Twin, pedig kreativitásuk és művészetük nem marad el tőle. A vájtfülű beavatottak is főleg remix-tevékenységükről ismerik őket idehaza (többek között Björk, a Massive Attack Nicolette-je, vagy Goldfrapp révén). Az angol duó szombaton az A38-on Kode9, a neves producer-dj előtt mutatja meg, hogy mit is tudnak élőben.
Inkább rafinált törtütemekre és furcsa, hátborzongató hangulatra számíthatunk szombat éjjel, mint fejletépős bulira (azt Andy Turner és Ed Handley, a Plaid két fele The Black Dog néven produkálták sok-sok évvel ezelőtt). Bár a Plaidben (ami egy velszi szó, és egyszerűen azt jelenti: buli) ott van ugyanaz a kísérletező hajlam, mint a hozzájuk általában hasonlított Aphex Twinben, Squarepusherben vagy Autechre-ben, ezt nem viszik az extrém végletekig, hanem maradnak a hallgathatóság, a muzikalitás terepén – albumaik (Not For Threes, Double Figure, Spokes, stb.) ennek megfelelően bár elég sötétek és titokzatosak, nem kínozzák meg úgy a hallgató dobhártyáját (és néha türelmét), mint az előbb említett zsenik.
Persze ne számítsunk arra, hogy a Plaidet a kereskedelmi rádiókban fogjuk viszonthallani. Hogy illusztráljuk, miért, csak megemlítjük: szereztek anime-filmzenét, illetve egyik „daluk” hanghullámait spektrum-analizátorral elemezve az együttes logójának képét kapjuk. Ebből várhatóan nem adnak alább eljövendő, Scintilli című lemezükkel sem, amelyből nyilván hoznak magukkal némi anyagot a budapesti koncertre is. Elektronikuszene-történelmi pillanat lesz tehát szombaton az A38 hajón (amiről persze mi is tudósítunk) – nem mondhatjátok, hogy nem szóltunk.
-nm-