3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2008. március 7. |

Ingyen fesztivál Máltán

Copyright:

És igen: ezentúl a máltai fiataloknak sem kell más országba utazniuk némi fesztiválhangulat kedvéért, nekünk pedig kiváló alkalom nyílt így arra, hogy eggyel több cool rendezvényt látogathassunk meg a nyár folyamán. Az MTV Networks International és Málta kormánya február 29-én írt alá szerződést arról, hogy az Isle of MTV szuperkoncert-sorozat az elkövetkezendő három évben e festői szépségű helyszínen robbanhasson.

Az eddigi együttműködés meghosszabbításában az is jelentősen közrejátszott, hogy a tavalyi buli Máltán óriási sikert aratott, így most már három naposra tervezik a fesztivált – mindenki legnagyobb örömére. A múlt évben olyan nevek népszerűsítették a rendezvényt, mint Akon, Enrique Iglesias, vagy a Maroon 5, s ami végképp nem utolsó szempont: kb. ötvenezer érdeklődő volt minderre kíváncsi.

A felek teljességgel elégedettek: Dr. Francis Zammit Dimech kultúr-miniszter például olyan nagyra értékelte a megtiszteltetést, hogy a teljes fesztivált ingyenessé tette, ami még a legszerényebben fogalmazva is lehengerlően nemes gesztus volt tőle, és az egyik legjobb, amit egy kultúr-miniszter fiatal zeneszerető polgáraiért tehet. Az MTV Networks International ügyvezető alelnöke, Kevin Razvi szerint is nagyon bíztatóak az előjelek, és szintén pozitívan nyilatkozott a szerződés hosszabbításáról. Szerinte jó döntés volt Málta részéről, hogy a fiatal zenekedvelő közönség hatékonyabb megszólítására őket találta a legalkalmasabbnak, hiszen az MTV meghatározó szerepet tölt be a nézők életében, és hatékonyan éri el célközönségét.

Kámán Ildikó, a magyar MTV zenecsatorna PR menedzsere kérdésünkre elmondta, hogy a rendezvénynek egyelőre nincs konkrétabb magyar vonatkozása, ám semmit sem lehet kizárni a jövőre nézve, és még akár hazánkba is ellátogathat a fesztivál az elkövetkezendő évek valamelyikén – természetesen csak a három éves máltai kiruccanás után. Az idei fellépők névsora még a tavasz folyamán kerül nyilvánosságra, ám a helyszín egyelőre meglepetés, de az egészen biztos, hogy igen-igen látványos környezetben gyönyörködhetnek majd az odalátogatók – árulta el Ildikó. A zenei műfajok igen széles palettája mutatkozik be idén is a fesztiválon, és a szervezők a múlt év tapasztalatai alapján újfent több tízezer vendégre számítanak.

 

A magyar MTV sajnos nem tervezi, hogy külön forgat a fesztiválon, de természetesen a promóciós spotok nálunk is idejében láthatóak lesznek. Ezen kívül itthon is műsorra tűzik majd azt a 60 percesre tervezett összeállítást, amely élő produkciók, sztárinterjúk és helyi látványosságok egyvelegéből fog állni, és amely az MTV 20 másik európai csatornáján is látható lesz. Éljen sokáig a network és Málta!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. More

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky