Cím | Dátum | |
---|---|---|
Nincs több Party Rock AnthemFeloszlik az LMFAO, nyilatkozta Redfoo a csapat egyik oszlopos tagja, majd hozzátette, hogy folytatódik a buli, de ezúttal már unokaöccse, Sky Blu nélkül. A Motown nevű lemezkiadó alapítójának, Berry Gordynak fia, egy telefonos interjúban fejtette ki hogy, miként jutottak erre a „tragikus” döntésre. „ Úgy érzem, hosszú ideje csináljuk ezt, öt vagy hat éve. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy csináljuk azt, ami természetes, ahelyett hogy folyton erőltetnénk a dolgokat. A srácok szeretnének inkább saját karrierükre, és magánéletükre koncentrálni, de immár egymás nélkül. Tovább |
2012. szeptember 27. Külföldi |
|
December 3-án jelenik meg KeSha nagylemezeA globális szupersztár, Ke$ha "WARRIOR" címmel jelenteti meg következő stúdióalbumát december 3-án a Sony Music/Kemosabe/RCA Records gondozásában. Az album első kislemezdala, a "Die Young" szeptember 25-én mutatkozott be a rádiókban, és a digitális zeneáruházaknál is ekkortól lesz elérhető. A "Warrior" című korong már előrendelhető az énekesnő magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalán, a digitális szolgáltatóknál pedig szeptember 25-én indult az előrendelés. Tovább |
2012. szeptember 26. Külföldi |
|
Újra támad RihannaA különleges nárcisztikus hajlammal megáldott, hetente botrányba keveredő, de tehetséges és szexi hatszoros Grammy-díjas popsztár, Rihanna szeptember 26-án, szerdán mutatja be világszerte új, Diamonds című számát, mely egyben az éppen készülő, sorban a hetedik Rihanna-album bevezető kislemeze is lesz. Tovább |
2012. szeptember 25. Külföldi |
|
Megjelent az új No Doubt-lemez!Az eredetileg ska zenekarként alakult kaliforniai No Doubt első lemeze 1992-ben jelent meg, de egészen 1995-ig kellett várniuk a sikerre, amikor is harmadik nagylemezükre, a Tragic Kingdomra megírták a Don’t Speaket. A kislemez összesen 16 hetet töltött a Billboard top 100-as listájának élén, ez azonban csak a kezdet volt a Grammy-díjak és a világszerte eladott több mint 28 millió lemez felé. Tovább |
2012. szeptember 25. Külföldi |
|
Céline Dion új dala a Torontói Filmfesztiválon debütáltUnfinished Songs címmel mutatkozott be Céline Dion és a dalszerző Diane Warren új dala, melyet a "Song For Marion" című brit filmhez írtak és rögzítettek. Az film írói és rendezői feladatai Paul Andrew Williams nevéhez fűződnek, a Song For Marion című film pedig szeptember 15-én zárta a Torontói Nemzetközi Filmfesztivált. Ez a dal Céline következő angol nyelvű albumára is felkerül, mely "Water And A Flame" címmel 2012 novemberében jelenik meg. Tovább |
2012. szeptember 24. Külföldi |
|
Érkezik K'naan legújabb lemeze!Október 15-én jelenik meg K’Naan harmadik lemeze, a Country, God or the Girl. Az album olyan művészek működtek közre, mint Bono, Nas, Keith Richards és will.i.am. A Nelly Furtadóval közösen készült Is Anybody Out There című számot már mindenki ismeri, de az új album első hivatalos kislemeze, a Hurt Me Tomorrow is egyre magasabb helyezéseket ér el a világ slágerlistáin. Tovább |
2012. szeptember 23. Külföldi |
|
Liam Gallagher számára John Lennon a minden!Az Oasis egykori balhés tagja, Liam Gallagher az NME magazin eheti számában mesélt az ex-Beatle John Lennon iránti tiszteletéről. Ugyanebben a számban Lennont az utóbbi 60 év legnagyobb zenei ikonjának nevezik, a sorban utána közvetlenül Liam Gallaghert találjuk, Noel Gallagher pedig a 9. helyen végzett. Tovább |
2012. szeptember 20. Külföldi |
|
Liam Gallagher balhézott a ManCity meccsén MadridbanLiam Gallagher, a megboldogult Oasis zenekar és a jelenleg futó Beady Eye nevű banda frontembere, köztudottan mancherteri illetőségű, és mint a legtöbb angol, ő is nagy focirajongó. A Gallagher testvérek ráadásul divatot is teremtettek Manchesterben azzal, hogy nem a „nagy” helyi csapatnak szurkol, hanem a munkások kedvencének, a Manchester Citynek. Nos, a City tegnap Madridban játszott, és így ott kapott verést, mint ahogy majdnem a nagypofájú sztár is. Tovább |
2012. szeptember 19. Külföldi |
|
Új Pet Shop Boys album!Pet Shop Boys “Elysium” című új albuma szeptember 18-án jelenik meg az Astralwerks-nél. Az első single-hez, az ’Invisible’-hez Brian Bress, a neves Los Angeles-i művész készített egy rövidfilmet. Tovább |
2012. szeptember 18. Külföldi |
|
The Killers az iTunes ChartonA Grammy-jelölt amerikai zenekar szeptember 17-én adja ki negyedik, Battle Born című lemezét. A Sziget Fesztiválon is fellépő The Killers Runaways című első új dala máris a rádiók és a rajongók kedvence, a hozzá készült videót pedig már több mint 3 millióan láttak a Youtube-on. Tovább |
2012. szeptember 17. Külföldi |
|
Ne-Yo újra a csúcsonA háromszoros Grammy-díjas Ne-Yo legújabb kislemeze, a Let Me Love You (Until You Learn To Love Yourself) ezen a brit kislemezeladási lista élére került. Ez Ne-Yo ötödik listavezető maxija az Egyesült Királyságban, és egyben a zenész ötödik stúdióalbumának, a november 5-én megjelenő R.E.D.-nek a beharangozó dala is. Tovább |
2012. szeptember 16. Külföldi |
|
A Green Day mammut-turnéja és egyéb érdekességekA Green Day mammut-turnéra indul még idén, mely egyelőre az USA-t és Kanadát érinti. A pop-punk trió, akiknek '¡Uno! című albuma mához két hétre, szeptember 24-én jelenik meg, 28 állomást érint majd 2012. november és 2013. február között. Az első helyszín a seattle-i Paramount Theater, az utolsó pedig a 17.000 férőhelyes Las Vegas-i MGM Grand Garden Arena lesz. Tovább |
2012. szeptember 16. Külföldi |
|
Új Scooter dal!A nemrégiben Budapesten fellépő Scooter új kislemezzel jelentkezett, melynek címe: 4 AM. HP Baxxter énekes egyébként jelenleg a német X Factor zsűritagjaként szerepel, melynek első adása pont a pesti fellépést követő napon volt. Rick J. Jordan és Michael Simon segítségével a dalban az éjszaka napfelkelte előtti varázsát kísérelték meg elkapni. Tovább |
2012. szeptember 15. Külföldi |
|
Celebration Day: Led Zeppelin koncertfelvételek novemberben2007. december 10-én a Led Zeppelin, barátjuk és mentoruk, az Atlantic kiadó-alapító Ahmet Ertegun emlékére fellépett a londoni O2 Arena-ban. A zenekar bő két órán át játszotta el 16 legnagyobb slágerét, mint pl. a “Whole Lotta Love”ot, a “Rock And Roll”-t, a “Kashmir”-t, vagy a “Stairway To Heaven”-t. A még életben lévő alapító-tagokat - John Paul Jones basszusgitáros, Jimmy Page gitáros és Robert Plant énekes - eredeti dobosuk fia, Jason Bonham egészítette ki a színpadon. Tovább |
2012. szeptember 15. Külföldi |
|
Bemutatkozik Michael KiwanukaMichael Kiwanuka debütáló lemezét, a Home Againt is jelölték a Barclaycard Mercury Music Prize-ra. Az észak-londoni művészt év elején nyerte meg a BBC Sound of 2012 szavazását és máris egy újabb rangos kitüntetéssel gazdagodhat. Kiwanuka december 5-én a London's Royal Festival Hallban lép fel, de előtte még szeptember 24-én megjelenik új kislemeze, a Bones. Tovább |
2012. szeptember 14. Külföldi |
|
Új videó: Robbie Williams - CandyNovember 5-én Take The Crown címmel jelenik meg Robbie Williams kilencedik stúdióalbuma. A lemez első single-je tegnap debütált a rádiókban, ma éjjel 01.00-kor pedig felkerült a Youtube-ra a Candyhez készült videó is. Tovább |
2012. szeptember 13. Külföldi |
|
Coldplay-koncert az egész világnakAz a sportesemények alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy London komolyan gondolja, hogy a Paralimpia ugyanolyan fontos esemény, mint az Olimpia. Soha ennyi néző és ilyen színvonalú rendezés nem várta még a para sportolókat. És hogy ez mennyire így van, azt a záróünnepség is bebizonyította. Tovább |
2012. szeptember 11. Külföldi |
|
Új ZZ Top lemezA La Futura 9 éve a ZZ Top első stúdióalbuma, az életműben pedig már a 15. Az 1969-ben alapult – és 42. éve ugyanazokkal a tagokkal felálló - formáció legnagyobb sikereit az 1970-es és 1980-as években érte el. Tovább |
2012. szeptember 10. Külföldi |
|
Az X-Faktoros fiúk taroltak a VMA-n!A mostanában inkább botrányos viselkedésével a címlapom szereplő Rihannáé lett az Év videója, de ex kedvese, Chris Brown sem távozott szomorúan a csütörtök hajnalban tartott Video Music Awardról. A nyertesek közt szerepelnek még az angol X-Faktor felfedezettjei is a One Direction srácok, a Coldplay, Katy Perry, illetve az extravagáns Nicki Minaj. Tovább |
2012. szeptember 10. Külföldi |
|
Az FBI nyomozott Robin Gibb utánTáviratban fenyegette meg halálosan felesége ügyvédeit az ex Bee Gees-tag, majd állítólag bérgyilkost fogadott, hogy megöltesse őket. Ezért került az FBI középpontjába a májusban elhunyt világsztár. Tovább |
2012. szeptember 7. Külföldi |