![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Liptai Claudia hasonmása segítene...Döbbenetes hasonlóság! Megtaláltuk Liptai Claudia hasonmását! Noha Sereg Merienn 46 éves, mégis rendszeresen megállítják őt, hogy autogramot kérjenek tőle. Tovább |
2010. október 8. Hazai |
|
Londonban pergett a RepublicAz idén 20 éves fennállását ünneplő, a magyar Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével is kitüntetett együttes az amerikai turnéját és dublini fellépését követően a londoni közönségnek is egy felejthetetlen zenei élményt nyújtott. London egyik legnépszerűbb koncerttermében, a Scala-ban, mintegy ezer fővel zsúfolásig telt ház fogadta Magyarország egyik legkedveltebb bandáját. Tovább |
2010. október 8. Koncertbeszámoló |
|
Hardcore a VárosligetbenLegutóbb, mikor a Dillinger Escape Plan nálunk járt, szó szerint lerombolta az A38-at, van aki szerint azért volt olyan rövid a koncert, mert leszakadt a plafon, de ebből a zenéből alapból nem jó több egy óránál, sőt, már az is sok talán. Van egy videó a neten, ahol úgy kezdik a koncertet, hogy az énekes konkrétan végigrohan a közönség tetején. Igazából szavakkal leírhatatlan egy Dillinger Escape Plan-koncert, még akkor is rombolnak a színpadon, amikor csak rutinshow-t nyomnak, viszont ha elemükben is vannak, akkor kő kövön nem marad. Tovább |
2010. október 8. Események |
|
Merész íztársítások és modern űrszerkezetek a VárbanCsütörtökön nyitja meg kapuit a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál a Hunyadi udvarban. Idén a megszokott kulináris élvezetek mellett különleges ízorgiában is részünk lehet az egyedi csokoládék és finom pálinkák összekóstolásával, továbbá olyan új berendezéseket is megismerhetünk, amelyek lehetővé teszik az otthoni pálinkafőzést. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Van már új Vad Fruttik!Új albumot jelentetett meg október elején a Megadó Kiadó gondozásában a Vad Fruttik zenekar. A Fénystopposok címre keresztelt hanganyag már kapható a boltokban! Tovább |
2010. október 7. Hazai |
|
Hét zenész Londonból, azaz jön a TarantinosHét zenész Londonból, akik ihletüket Quentin Tarantino iránti megszállott rajongásukból merítik. Olyan kultikus filmek jól ismert slágereit játsszák, mint a Kill Bill, a Kutyaszorítóban, a Jackie Brown, az Alkonyattól Pirkadatig, a Grindhouse, vagy éppen a legújabb remekmű, a Becstelen Brigantyk. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Jazz az Operában2010. novemberében harmadszor kerül megrendezésre a „Jazz az Operában” sorozat, ez az immár hagyományosnak tekinthető nagyszabású és rendhagyó koncert, a Magyar Állami Operaházban a Magyar Jazz Művészek Társaságának rendezésében. A Társaság tagjai minden évben egy határozott koncepció mentén alakítják ki az est tematikáját. Tavalyelőtt saját szerzeményeikben a szimfonikus zenét ötvözték a jazz zenével, tavaly táncetűdöket komponáltak, melyekre az Operaház fiatal művészei készítettek koreográfiákat. Idén „Magyar Örökzöldek” címmel egy különleges dalestre készülnek. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
John Lennon emlékkoncert Lady GagávalLady Gaga, a Sonic Youth-ból Thurston Moore és Kim Gordon, valamint Perry Farrell és az RZA is tagjai voltak azoknak a művészeknek, akik csatlakoztak Yoko Unohoz annak „We Are Plastic Ono Band” koncertjeihez a Los Angeles-i Orpheum Színházban 2010. októberének első hétvégéjén. Az eseményeken az egyhetes ünnepsorozat részét képezve emlékeztek meg John Lennonról, aki október 9-én töltené be hetvenedik életévét. Tovább |
2010. október 6. Külföldi |
|
Megérte várni...akár holnapig! - Mocsok 1 KölykökA Mocsok 1 Kölykök bemutatkozó „Mezítláb” című albumának egy nagy hibája van: a zene elképesztően fülbemászó. Ha hetekig nem hallgatod a lemezt, akkor is megtörténhet, hogy egyszercsak elkezded dúdolgatni a sorokat. Tovább |
2010. október 7. Lemezkritika |
|
MTV EMA a CorvintetőnHa már fél Európa MTV EMA lázban ég, a Corvintető úgy döntött, hogy rendez egy „Regional Award Show”-t. Október 15-én a Blaha Lujza tér legmagasabb pontja a jelöltekről fog szólni. Tovább |
2010. október 6. Események |
|
Lakatos Márk: Fejen állva énekelni nem hétköznapi dologKaty Perry Magyarországon járt! Ráadásul nem is csak „beugrott” hozzánk: több napot töltött Budapesten. A világhírű énekesnő október elsején a Papp László Sportarénában adott koncertet, és hazánkban forgatta a legújabb videoklipjét is. A hamarosan debütáló klipnek még egy hazai vonatkozása van: 30 magyar lelkes fiatalt is szerepel majd benne. A tehetséges, valamiben különleges fiúk és lányok a T-Home és a T-Mobile támogatásával részesei lehetnek a nemzetközi „Firework” című klipnek. Tovább |
2010. október 7. Interjú |
|
Joe Bonamassa Magyarországra jönAmerika egyik legtehetségesebb blues-rock gitárosa, Joe Bonamassa 2010. október 28-án ismét hazánkban látogat, és a Petőfi Csarnokban ad koncertet. Bonamassa játékát tökéletes technikai tudás, ízes, érzelmekkel teli játék jellemzi, a jól kidolgozott saját és feldolgozás nótákban. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Gipsy és klezmer káosz és a Balkan BeatsA Balkan Beats sorozat vendége ezúttal a magukat gipsy-klezmer-káosszal jellemző Caspian Hat Dance Band, fergeteges táncos mulatsággal és hangszerdömpinggel. Előtte a hazai Etnorom, melyről elég annyit tudni, hogy a zenekar tagja Magyarország legjobb szájbőgőse, valamint, hogy az együttest a Kalyi Jag énekespárja alapította. Végezetül Robert Soko hajnalig. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Ilyen még nem volt: gyűjtés egy zenekar feloszlatására!!Míg itthon a szörnyű vörösiszapszennyezettséggel küzdő szerencsétlenek számára indítunk gyűjtést, addig egy amerikai férfi gyűlölt zenekara, a Weezer feloszlatására kezdett adománygyűjtésbe. James Burns honlapján 10 millió dollárt akar összeszedni, hogy ezzel győzze meg a Weezert: ne játsszanak többé. Tovább |
2010. október 6. Külföldi |
|
Magyar, cigány és zsidó népdalok Rost AndreátólA Dohány utcai Zsinagógában előadandó Pannon Dalok zenei anyagát Rost Andrea koncepciója alapján, népzenei előképek felhasználásával Jávori Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás szerezte. Ezen az esten Rost Andrea vall tágabb szülőföldjéről – dalban. Október 17-én vasárnap várják az érdeklődőket. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Tóth Vera társat keres!Tóth Vera hosszú ideje keresi már az Igazit, de eddig még nem talált rá. Egy napon úgy döntött, hogy véget vet élete ezen időszakának és szinglipartit szervez, hogy esetleg magának és másoknak is társat találjon. Ezen ötleten felbuzdulva, régi barátaival, a Star Jam Session alapítóival, Bársony Bálinttal és Némoval szerveznek egy fergeteges szinglibulit! Tovább |
2010. október 5. Események |
|
Tovább tart a New York sorozat - Craig Taborn a JazzgödörbenA Gödör Klub jazz sorozata New York zenészeire specializálódott, hogy élőben győződhessünk meg róla, mit tudnak a tengerentúlról érkezett csapatok. A zeneszerző-zongorista, elektronikus zenész Craig Taborn a Minnesota-beli Golden Valley-ben született és nevelkedett. A Michigani Egyetem diákjaként jó szerencséje úgy hozta, hogy Detroit jazzistáival játszhatott együtt, olyan szellemi nagyságokkal, mint Marcus Belgrave, Harold Mckinney, Francisco Mora, Rodney Whitaker és Kenny Cox. Október 20-án láthatjuk őt a Gödör Klubban. Tovább |
2010. október 7. Események |
|
Végre Ozzy Osbourne koncert BudapestenAki kicsit is figyelemmel követi Ozzy Osbourne munkásságát, beleérte az Music Television-on futó valóságshow-ját, az pontosan tudhatja, mit lehet elvárni 2010-ben az öregtől. Én bevallom attól féltem, hogy a hangja megkopott, de szerencsére erről szó sincs! Tovább |
2010. október 6. Koncertbeszámoló |
|
Jelmezes Csinibaba party a Tűzraktérben!Újabb tematikus őrület a Tűzraktérben október 15-én a Tűzraktérben a Mozgalom szervezőbrigád jóvoltából. Húzd elő a kartonruhát, túrj bele anyukád szekrényébe a pöttyös szoknyáért, hozd el a cserkészigazolványodat vagy úttörő nyakkendődet, a többiről mi gondoskodunk. Lesz Bambi és csatos üveg, kockás abrosz és táskarádió, mindez azért, hogy igazán korhű közegben érezhesd magad a rendszerváltás utáni Magyarország első igazi tömbselejtezőjén. Tovább |
2010. október 5. Események |
|
Kozma Orsi igazi szerelmeAz énekesnő Quartet-jével elkészítette új jazzalbumát, ami leginkább az „összhangzás”szóval jellemezhető. Egy ismert hang, egy izgalmas lemez és kifinomult jazz-ez az Embrace! Tovább |
2010. október 5. Hazai |