Cím | Dátum | |
---|---|---|
Kedves D.! VOLT Fesztivál 1. nap, első felvonás - 130 kilométerÚgy gondoltam, hogy levélben fejteném ki nektek mindazokat az élményeket, amelyeket megélek ezalatt a négy nap alatt, a címzettem pedig D. lesz, aki lehet képzeletbeli személy is, de ha valakinek pont így kezdődik a neve, akkor bizony ez neki (is) szól! Tovább |
2013. július 4. VOLT 2013 |
|
Nemzeti dohány – VOLT Fesztivál, 0. napA 2013-as VOLT Fesztivál nulladik napját próbáltuk megfejteni néhány barátommal, valamint néhány totál ismeretlen arccal Sopronban a buli kellős közepén. Működik ugyebár az OTP Nagyszínpad, ahol hip-hopol a nép, valamint néhány vidámparkos eszköz, melyekre annak rendje és módja szerint fel is ültünk ittasan. Tovább |
2013. július 3. VOLT 2013 |
|
Sok a duma – VOLT Fesztivál, 0. napA szokásosnál is zűrösebb utazás után nagy nehezen leérkeztünk Sopronba, a VOLT Fesztivál helyszínére, ahol már-már zavarba ejtően király körülmények fogadtak minket, hiszen a szállás a Baross úton teljesen rendben volt, mint ahogy a nagy tömeg is. Lefutott a nulladik napi beköltözős, sátrazós őrület, így simán besétáltunk a Lővér kempingbe. De mi is volt a nulladik napon? Tovább |
2013. július 3. VOLT 2013 |
|
PASO-fieszta és Punnany-gála - VOLT, 0. napNem mindennapi intenzitással kezdtük meg a menetelést idén a VOLTon. A legkorábban érkező Lővérfoglalókat Bernáthy Zsiga szettje után a PASO tornáztatta meg a nulladik napon, majd a fennállásának tizedik évét ünneplő Punnany és díszvendégeinek házibulijával teszteltethettük a helyszínt, illetve tehettük próbára állóképességünket. Tovább |
2013. július 3. VOLT 2013 |
|
Az utolsó roham - VOLT-váró-blog: 4. napAz utolsó napra már valószínűleg a hócipőm tele lesz a wifikereséssel és a laptoppal való vitorlázással, dehát Értetek, olvasókért mindent, ezért még maradok és a végső harcról is jelentem majd a legérdekesebb tudnivalókat, hogy érezzétek: ezt nem szabadott volna kihagyni! Tovább |
2013. július 1. VOLT 2013 |
|
Csótánytól vizesedő póló - VOLT-váró-blog: 3. napA fesztivál (mármint a hivatalos) féltávjánál leszünk majd péntek reggel, amikor is szolid macskajajjal fogjuk konstatálni, hogy még korántsincs vége: itt bizony még mindig bulizni kell! Ehhez pedig találunk majd hangulatkeltő brigádot, nem is keveset! Tovább |
2013. június 30. VOLT 2013 |
|
Habostorta, pedig az élet nem az - VOLT-váró-blog: 2. napHa valaki túléli az első éjszakát Sopronban, vagy éppen csak második nap érkezik, az kösse fel az alsóneműt, hiszen az eddig felsorolt programok szinte csak bemelegítésnek tűnhetnek ahhoz képest, ami még ezután fog következni. Ja, és mindez jövő időben... Tovább |
2013. június 28. VOLT 2013 |
|
Indulni kéne Sopronba - VOLT-váró-blog: 1. napHét nap múlva már mindenki belecsöppen majd a fesztivál sűrűjébe, aki Sopron felé jár, hiszen nemcsak házibulival és nulladik nappal, hanem tényleges, valóságos (igazi, hús-vér), kézzel fogható atomrobbanással indul a Volt. Tovább |
2013. június 27. VOLT 2013 |
|
Eltévedni nem tudtok - VOLT-váró-blog: 0. napMától minden nap kaptok egy-egy cikket arról, hogy egy hét múlva mire is fogtok/fogunk megőrülni a Lővér kempingben, Sopronban, hiszen kereken (négyzeten, téglalapon...) 7 nap múlva megnyitja kapuit az ország egyik (ha nem A) legnagyobb fesztiválja. Tovább |
2013. június 27. VOLT 2013 |
|
Teljes a VOLT programjaAlig három héttel a 21. VOLT Fesztivál indulása előtt újabb 10 helyszín programját hozták nyilvánosságra a szervezők. Borfesztivál, gasztronómiai élmények, beszélgetések, előadások, újabb zenei helyszínek, vidámpark és képzőművészeti látványstúdió mellett idén először színház is lesz a VOLTon, a főtámogató jóvoltából pedig egy megacsúszdán juthatunk be a fesztivál területére. Szintén a Telekom támogatásával a Nagyszínpad programját élőben streameli a Ustream. Jegyek kedvezményes áron június 16-ig válthatók országszerte. Tovább |
2013. június 13. VOLT 2013 |
|
Új lemezzel indítja a nyarat a Punnany MassifA 10 éves Punnany Massif vadonatúj lemezzel örvendeztette meg közönségét. A FEL című album első harmada, az „F” nevet viselő kislemez a napokban jelent meg, amelynek alkalmából a pécsi srácok hatalmas koncertet adtak a Parkban, ahol a hatezer fős tömeg ízelítőt kapott az új számokból. Az együttes a budapesti bulit megelőző sajtótájékoztatón elmesélte, hogy miért „darabolták” fel az új albumukat három részbe, s mikorra várható a folytatás. Tovább |
2013. május 24. VOLT 2013 |
|
Megjelent a Thirty Second To Mars új lemezeNem sokat pihat a több mint másfél éves turné után, a Jared Leto vezette amerikai THIRTY SECONDS TO MARS, ugyan is meáris megjelent, a negyedik stúdiólemezük LOVE LUST FAITH + DREAMS címmel. Csöppet sem lényegtelen dolog, hogy idén újra fellép a csapat a soproni VOLT Fesztiválon... Tovább |
2013. május 21. VOLT 2013 |
|
A VOLT-on nemcsak a zenéé a főszerep! - Sajtótájékoztató 4. részElőző cikkeinkben már olvashattatok arról, hogy hol lesz idén a VOLT-fesztivál, kik lépnek majd fel mind a hazai mind pedig a nemzetközi frontot erősítve. De a zene mellett ne feledkezzünk meg a Diákhitel Kávézó, az Új Széchényi Terv és a gasztronómia terén várható újításokról se! Tovább |
2013. április 13. VOLT 2013 |
|
A legtöbb magyar fellépő a VOLT-on! – Sajtótájékoztató 2. részÁprilis 9-én az Akvárium Klubban változatos társaság gyűlt össze. Beszállingóztak a Punnany Massif, az Emil.RuleZ!, az Anti Fitness Club, az Intim Torna Illegál és az Anna & The Barbies tagjai is, majd a kamerák kereszttüzében kezdetét vette a 21. VOLT sajtótájékoztatója. Megtudhattuk, milyen döntés született a helyszínt illetően, mely hazai és külföldi fellépőkre számíthatunk, és milyen extrákkal készülnek a szervezők a zenei programok mellett. Tovább |
2013. április 11. VOLT 2013 |
|
2018-ig megmenekült a VOLT FesztiválTegnap délelőtt az Akvárium Klubban változatos társaság gyűlt össze. Beszállingóztak a Punnany Massif, az EmilRulez, az Anti Fitness Club, az Intim Torna Illegál és az Anna & The Barbies tagjai is, majd a kamerák kereszttüzében kezdetét vette a 21. VOLT sajtótájékoztatója. Megtudhattuk, milyen döntés született a helyszínt illetően, mely hazai és külföldi fellépőkre számíthatunk, és milyen extrákkal készülnek a szervezők a zenei programok mellett. Tovább |
2013. április 9. VOLT 2013 |
|
Itt a HURTS dalának Ákos-féle remixeMa debütál a Miracle (Eighties Remix by The Falcon Project). A dal egy hétig exkluzívan a Deezeren érhető majd el. A Sony Music-tól - egyedüli magyarként - Ákos kapta meg a lehetőséget, hogy a HURTS legújabb, Miracle című dalához remixet készítsen. Tovább |
2013. április 2. VOLT 2013 |
|
Már csak kilencvenötöt kell aludni – közeleg a VOLTKevesebb, mint száz nap múlva kezdetét veszi az egyik legnagyobb hazai fesztivál. Nemcsak a fellépők egyre bővülő és izgalmas névsora csábító, hanem többek között az is, hogy a legelszántabbak-legelőrelátóbbak néhány napja már szállást is foglalhatnak maguknak. Tovább |
2013. március 30. VOLT 2013 |
|
18+! Jared Leto és egy levágott fülJared Leto, a Thirty Seconds To Mars zenekar énekese, egy március 22-én adott rádióinterjúban elmesélte, hogy a rajongók elképesztően bizarr dolgokra képesek, hiszen neki például egy levágott fület küldtek ajándékba, egy meglehetősen furcsa üzenet kíséretében. Nocsak! Tovább |
2013. március 29. VOLT 2013 |
|
Hol lesz a VOLT Fesztivál? 100 nap múlva indul...Pontosan 100 nappal a kapunyitás előtt újabb nemzetközi sztárokat és 30 hazai előadót jelentettek be a VOLT Fesztivál szervezői. A korábban nyilvánosságra hozott nevek mellett színpadra lép Sopronban a Knife Party, Bonobo, Borgore, a Turboweekend és Skream. A száznál is több hazai fellépő között egyedi koncerttel tér vissza a Kaukázus, először lép fel a VOLTon Rúzsa Magdi és ByeAlex. Az idei fesztivál helyszínével kapcsolatban pedig április 4-én, a VOLT 20. születésnapján árulnak el minden információt a szervezők. Tovább |
2013. március 25. VOLT 2013 |
|
Új lemezt hoz a THIRTY SECONDS TO MARS a VOLT FesztiválraA THIRTY SECONDS TO MARS az űrig repítette legújabb dalát, az Up In The Airt, ami mától végre az egész világ számára elérhetővé válik. Ráadásul, még Sopronba a VOLT Fesztiválra is eljönnek. Egy szóval: király! Tovább |
2013. március 20. VOLT 2013 |