Hozzászólások » MyMusic » Bárpult » Miért beteg a magyar zene?
Témakörök
Hirdetés
Miért beteg a magyar zene?
| Andante | 2005. aug.. 1. 19:08 | 9 |
 Azért beteg mert a MANAGGEREK meg a producerek nagy része csak a hasznot látják a kezdõkben és nem igen foglalkoznak az igényességgel. Így kezdünk elfajulniz igénytelen pop felé |
||
| the big sourcer | 2005. jún.. 28. 09:19 | 8 |
| Pont a Tehetségvadászatot fikázod anyagiban, pedig én úgy hallottam, hogy egy pennyt sem kellett fizetni a nevezésért.
Az meg, hogy egy "FALUSI" zenekar hogy tud feljebb lépni, az egyértelmû, hogy sok meló és lé kell hozzá. No és persze ismeretség. Amit ilyen szar tehetségkutatókon lehet begyûjteni. |
||
| Bos Rock | 2005. jún.. 19. 11:33 | 7 |
| hello Stab!
Pontosan így van. Amig sok zenekar is hozzá áll ezekhet, hogy nyalják a seggüket az ilyen tehetségvadászoknak és azt mondják, hogy örüljünk, hogy egyáltalán van ilyen, addig mindig ez fog történni, és sosem lesz elõre lépés. Persze, leginkább az olyan zenekarok nyalnak és állnak pozitívan az ilyen tehetségkutatókhoz, akiknek nincs veszteni valójuk, aztán csodálkoznak, hogy miért tartanak ott 2 év múlva is akár, mint ahol most tartanak. Lásd a tehetségvadászaton második helyezetet, akik jók és a második helyükkel semmit sem értek, de megkockáztatom, hogy az elsõ helyezet sem lesz elõrébb 2 év múlva, hiába jók és vannak belejebb egy gitárral és turné busszal, amit el sem adhatnak, mert reklámozniuk kell :) Ki sem tudják használni igazán, mert azt fönt kell tartani......stb persze nem tudom, hogy azt állják-e a tehetségvadászok :-) És amúgy is egy eladhatatlan turné busszal mit ér egy zenekar, hisz eddig is ahova le akartak menni játszani, ahova meghívták õket, így lejutottak valahogy turné busz nélkül :-) Az is hülye, aki hisz ilyen tehetség vadászoknak és máskor is indul, de remélem van eszük, bár a nincs más választás sokszor nagy úr. De mikor tanulunk már ebbõl, hogy ezek ámitások és csak kihasználások? lehet, hogy sokan jó buliknak tartják az ilyeneken valón indulást, a sivár életükben, de szerintem sok zenekarnak ez már nem perspektiva, de mondom megértem a sok falusi vidéki zenekarokat is, akiket isten ment, hogy megbántsak. na ennyit! |
||
| Stab Venom | 2005. jún.. 19. 01:35 | 6 |
| [quote:93b4dfeb87="Bob Rock"]Azért, mert sok olyan tehetség kutatók vannak mint amilyen eza tehetség vadászat volt :-(
Mindig csak a pénzrõl és a beetetésekrõl szólnak ezek, hogy még véletlenül se a zenekarok és a zenészek élvezzenek belõle elönyt.[/quote:93b4dfeb87] Jahh, ezen én is nagyon kiakadok! Ahhoz, hogy játssz 1-3 számot, zenészeknek kell fizetnie 5-20 000et... Természetesen, a közönségjegyek (amik, haha, olcsóbbak), mintha nem léteznek. Ha a 0 reklám mellet nem bírnak biztosítani a rendezvényt a közönségi jövedelembõl, akkor dögölyenek meg, és ne nyúljanak a koncert(tehetségkutató) szervezéshez! Leggyakrabban a hozzanemértõ emberek így gazdagolnak, kihasználnak a zenekarokat. |
||
| Bob Rock | 2005. jún.. 18. 13:17 | 5 |
| Azért, mert sok olyan tehetség kutatók vannak mint amilyen eza tehetség vadászat volt :-(
Mindig csak a pénzrõl és a beetetésekrõl szólnak ezek, hogy még véletlenül se a zenekarok és a zenészek élvezzenek belõle elönyt. |
||
| dead soul | 2005. jún.. 17. 18:57 | 4 |
| szted ezt ki olvassa el? írj naplót. |
||
| Kisboki | 2005. jún.. 10. 10:42 | 3 |
| Üdv!
Miért? Beteg a Magyar Rockzene? Nem vettem észre ilyeneket.... Nézd csak meg, mennyi hatalmas produkcióval találkozunk a koncerteken. Iszonyatosan igényes zenéket csinálnak sokan. Azt tudom mondani, hogy erre felénk mostanában egyre inkább kihalt a rockzene a fiatalok estéibõl. Most kezd visszatérni, és most mindenki nagy lendülettel belefogott, együttest alapított....hozzá kell tennem nem a világy legszínvonalasabb produkciói születtek belõle. Hallgassatok meg olyan zenekarokat, akik töb éve/évtizede zenélnek (Itt most nem a Tankcsapdára gondolok, mert az mára kommersz lett). Õk is így kezdték...pankot játszottak, aztán finomult a dolog... Ezek közül van olyan, akik elsõ pár lemezénél azt mondtam (én amatõr zenészpalánta), hogy gyakoroljanak még pár évet, most 5-6 évvel késõbb olyan számokat csinálnak, hogy majdnem szívinfartust kapok (annyira jó). A rockzeneórával kapcsolatban teljesen egyet értek az elõttem szólókkal. Üdv! |
||
| the big sourcer | 2005. jún.. 8. 14:53 | 2 |
| Drága Papírszobrász!
Kicsit rövidebbre is foghattad volna, de már mindegy. Elõször is gratulálok a Pankkk-hoz, mert ez a pár soros eszmefuttatás - fõleg, ha "feljebb" is küldted - bizton hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit megélénküljön az érdeklõdés kormányzati szinten is a "könnyû zene" iránt. Abban, hogy az iskolákban oktatni kellene a rock zenét, nem értek veled egyet. Képzeld csak el, hogy ezt egy elfogult, vagy hozzá nem értõ "pedagógus" tenné! Sõt! Ha korlátok közé szorítod a Rock-ot, vagy a Blues-t, tulajdonképpen elveszíti a lényegét! Az érzést, a lázadást a szabadság felszabadult élményét! Hagyjuk csak meg a tanítást a füstös kocsmáknak, kopott utaknak és a poros feszteknek! No és talán akkor veszít is egy kicsit a mai steril, mûfényû mivoltjából... Road Baby Road!!! |
||
| papirszobrasz | 2005. márc.. 16. 12:32 | 1 |
| Miért beteg a magyar zene? (Elõrebocsátom, hogy magyar zene kifejezés alatt rockzenét értek, mivel a komolyzene esetében legfeljebb magyar elõadókról lehet beszélni, lévén az e területen alkotó - szakmailag és hivatalosan mégoly elismert - magyar zeneszerzõk tevékenysége a nagyközönség számára teljesen érdektelen.) Az utóbbi idõben megszaporodtak azok az írások, felvetések, viták, amelyek a magyar zene fejlõdésével, problémáival foglalkoznak. Rádiók zenei szerkesztõi tartottak megbeszélést a gondokról, zenészek írtak anyagi támogatást követelõ levelet a kultuszminisztériumnak. Hamarosan zenészkonferenciára is sor kerül (ebben némi szerepem nekem is van), melynek célja hatékony érdekvédelmi szervezet megalakítása. Újságok hasábjain is helyt kaptak vélemények, kritikus észrevételek, amelyek a jelenlegi állapotokat minõsítették (pl. a zeneoktatás sanyarú helyzetérõl). Széles körû vita folyik a témáról az interneten, ahol fórumok gazdag választékával – köztük kimondottan zeneiekkel is – találkozhat a böngészõ, és ki is fejtheti észrevételeit. A zenei oldalak a legnépszerûbbek közé tartoznak, így „több szem többet lát” alapon olyanok is felvethették a problémát, akik mélyebb elemzésére nem képesek, míg a média (kulturális, mûvészeti kérdésekben illetékes) képviselõinek , sõt a nyilvánossághoz jutó zenészeknek konzervatív beállítottsága – amely nem független a mindenkori kultúrpolitika látásmódjától – nehezítette a gondok megjelenítését az írott és elektronikus sajtóban. Pedig azok nem most kezdõdtek, s odafigyeléssel, a megfelelõ lépések megtételével elkerülhetõk lettek volna. Bár a tengerentúlról indult ki, s formálódása is nagyrészt ott történt, az egész világot meghódítani képes rockzene kialakulása a Beatles megjelenéséhez köthetõ. Korábban túlságosan amerikai ízû volt, kellett egy újabb európai hatás ahhoz, hogy általánosan fogyaszthatóvá, egyetemessé válhasson. A 60-as évek (70-es évek eleje) jellemzõen az extenzív fejlõdés idõszaka volt. Mi, magyarok sok más (még nyugati) néphez képest is korábban ismertük meg ezt a zenét, köszönhetõen a rendszer viszonylagos nyitottságának, s az állampolgárok kiterjedt nyugati kapcsolatainak (kiküldetés, nyugati rokon, stb.). A pályafutásukat ekkor kezdõ rockzenészek szinte kivétel nélkül rendelkeztek ilyen – elõnyöket és lehetõségeket biztosító – összeköttetéssel. Másrészt a magyar füleknek nem volt idegen az új zene világa. Az európai népzenék az idõk folyamán - ha lassan is, de – hatottak egymásra. Nálunk, ahol különbözõ népek keveredtek, erõteljesebben érvényesült ez a folyamat, így a rockzenét (melynek egyik gyökere az öreg kontinens népeinek zenéje) hamar elfogadtuk, megkedveltük. A kor magyar zenészeit (zeneileg és szövegeikben is) igen erõsen inspirálták a mûfaj angol, amerikai nagyságai, különösen a Beatles munkássága (de hát az kit nem a világban). Ez a közönség számára nem volt feltûnõ, mert a nyugati sikerek jókora késéssel és ritkán voltak hallhatók. A hatvanas évek végére e fáziskésés ideje jócskán lecsökkent, ekkor már a tehetségesebbek tevékenységére gyakorolt külsõ hatás többnyire nem haladta meg az elkerülhetetlen mértéket, szerzeményeik nívója sem maradt el a kor élvonalától. Magyar számokat játszottak a Radio Luxembourg-on, s más nyugati adókon, és szinte egész Európában (sõt, azon kívül is) sikereket értek el a magyar zenészek (Omega, Illés, LGT, Bergendy, Syrius, Generál, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, stb.). A legjobbakat még Angliába is meghívták (bár ebben a kuriozitásnak is lehetett szerepe). A keleti blokk országaiban is kelendõk voltak zenészeink, s lemezeik (ha valaki kitartóan tekergette a rádió gombját, minden nap hallhatott magyar számot a baráti adókon). Ezeknek általában merevebb rendszere megnehezítette a hazai konkurencia kialakulását, s a nyugati térhódítását. Így a könnyen hozzáférhetõ magyar együttesek, énekesek nagy népszerûségre tehettek szert náluk, ami nyugati megjelenésüket is megkönnyítette. A 70-es évek közepére a rockzene azokban az országokban is teret nyert, ahol egyébként nem látták szívesen. A zenei nagyhatalmak piaca telítõdött, ezzel együtt szûkültek az addig követett út zenei lehetõségei is. A késõbb indulóknak új stílust (punk, új hullám) kellett kitalálniuk az érvényesüléshez. A nem angol nyelvterületek zenészei is ekkortájt találták meg a népszerûséghez vezetõ utat (disco-zene). A mûfaj fejlõdésének intenzív szakaszába ért, amelyben a korábbinál nagyobb szerepet kapott a technika (új hangszerek, új hangzások, a video térhódítása), e téren mi hátrányban voltunk. Mindenhol konkurensek hadával kellett megküzdeni, s a magyarok - akik többnyire abból éltek, amit nyugaton már kitaláltak - kezdtek kiszorulni a nemzetközi piacról. Annál is inkább, mert az új dalok színvonala nem ütötte meg a régiekét. „Nagy öregjeink” a 70-es évek végére kifáradtak, meghasonlottak, utánpótlásuk nemigen akadt. Az új hullám, amelynek hátán nyugaton rengeteg tehetség került az élvonalba, hozzánk nem ért el. A 80-as évek eredményei meg sem közelítették a korábbiakat. Az áhított világsiker egyre távolabb került tõlünk. A kelet-európai rendszerek felbomlásával megszûnt zenészeink számára a lokális ismertség lehetõsége is (illetve, hogy ez ugródeszkaként szolgáljon). Ma a szomszédoknál is csak akkor válhat népszerûvé valaki, ha elõbb meghódítja a világot. Mégis, a legutóbbi idõkig büszkén könyveltük el, hogy muzikálisabb nép vagyunk másoknál. Most pedig csodálkozunk, hogy lehet az, hogy egy ilyen viszonylag jelentõs zenei múlttal ma egyetlen nemzetközi sikert sem érünk el, miközben finn zenekarok hódítanak a világban, s a gyerekek egy isten háta mögül jött O-zone nevû banda dalát dúdolják (érdekességként a moldávok a Jingle bells címû karácsonyi dalocskából merítettek, míg a Rasmus In The Shadows címû sikerén érzõdik a Nirvana hatása) Rátérve e történeti kitekintõ után a címben feltett kérdés megválaszolására (és nem mellékesen a bajok orvoslásának mikéntjére), elõször is le kell szögezni: illúzió, félrevezetõ – egyben a világ mûködésének nem értésérõl tanúskodik – az a vélekedés, miszerint tehetségesebbek vagyunk másoknál, és sikereinket ennek köszönhetjük. Tehetségek, olyanok, akik képesek lennének számottevõ eredményeket elérni tudományban, sportban, mûvészetben, stb., minden nép szülöttei között nagyjából azonos arányban vannak jelen. Hogy ki tudják-e bontakoztatni képességeiket, az a körülményektõl, feltételektõl függ. A rockzenében elért sikereinket kezdeti (minimális) helyzeti elõnyünknek köszönhetjük. Ez az idõk folyamán megszûnt, mert nem törõdtünk megtartásával. Ha azt szeretnénk, hogy újra sikeres, színvonalas legyen a magyar zene, akkor jobb lehetõségeket kell biztosítanunk tehetségeinknek, mint amilyeneket mások tudnak sajátjaiknak. Bármilyen területen elérni kívánt eredménynek két feltétele van: megfelelõ képzés az iskolában, illetve kedvezõ körülmények a tevékenység gyakorlásához az életben. Ha a magyar zene tartós és általános fellendülését szeretnénk, akkor a következõ teendõk szükségesek: az életben betöltött szerepével arányos helyet kell biztosítani a rockzenének az oktatásban, másrészt egyenrangúnak kell elismerni a mûvészetpolitikában, aminek a támogatások juttatásában is tükrözõdnie kell. Ami az oktatást illeti, szerepe a magyar zene fejlõdésében kettõs. Egyfelõl biztosítania kell, hogy legyenek tájékozott, széles látókörû alkotók, zenészek, akik képesek újat teremteni. Hál’ istennek a rockzene ma még termékeny mûfaj, ami azt jelenti, hogy az alkotások a siker zálogai. (Bár egy befutott elõadó sikerre vihet olyan dalt is, amit egy kezdõ nem. Nekünk viszont nincsenek sztárjaink, csak jó szerzeményeinktõl remélhetünk eredményt, elõadóink kvalitásaitól nem. Hiába örülünk annak, hogy nálunk is tudnak világszínvonalúan énekelni, erre nagyon sokan képesek a világon.) Sikeres pedig a színvonalas, fülnek kedves és/vagy eredeti (vagy eredetinek hangzó) zeneszám lehet. Senki sem rángathatja elõ a semmibõl, mindenféle elõzmény nélkül produktumát, hanem az általa hallott zenéket, dallamokat, az átélt élményeket, hatásokat alakítja, ötvözi, dolgozza fel új alkotásokká tudása, tehetsége szerint. (Minél több forrás táplálja, annál bõvizûbb a folyó, annál gazdagabb az élõvilága.) Forrásként pedig alapvetõen azt lehet felhasználni, amit a rock eddig létrehozott. Ezidáig – köszönhetõen a technika vívmányainak – a rockzene fejlõdése hihetetlen intenzitással folyt. Körbeszáguldott a világon, kölcsönhatásba került szinte valamennyi népzenével. Nem valószínû, hogy valamelyik is stílusteremtõ hatást gyakorolna rá (mint pl. a reggae), s bár néhány zeneszám sikerében továbbra is szerepe lehet egy erõteljesebb népzenei hatásnak (Shakira: Whenever, wherever), kicsi az esélye annak, hogy az a magyar lesz. A fejlõdés másik feltétele a tájékozott, széles látókörû, igényes fogyasztó, hallgató, aki külön tudja választani az értékest az értéktelentõl. A leírtakból következik, hogy széleskörûen meg kell ismertetni a mûfajt a gyerekekkel, lehetõleg minden fontos stílussal, irányzattal, minden jelentõs alkotóval, zenésszel, minden nagyhatású szerzeménnyel. Ez az iskola feladata. A mûvészetpolitika teendõje a források, támogatások elosztása. Mindenki számára ismert, hogy ma a kultúrára, mûvészetekre kevesebb pénz jut a kelleténél, éppen ezért kellene ezt úgy csoportosítani, hogy a lehetõ legnagyobb hasznot hozza. Nem az óriási összegeket felemésztõ presztizsberuházások (az új Nemzeti Hangversenyteremnek csak az orgonája 500 millió Ft-ba kerül) szolgálják a magyar zene fejlõdését, hanem a tehetségek támogatása. A mûfajok egyenrangúsága nem azt jelenti, hogy egyenlõ mértékben kell részesedniük az adófizetõk pénzébõl, az elosztásnak arányosnak is kell lennie, mert az igényeknek is befolyásolniuk kell azt. Egy produkció színvonalát csak mûfajon belül lehet minõsíteni. Nyilvánvaló, hogy a változtatások teljes végrehajtásához idõ kell, ezért is kell haladéktalanul elkezdenünk, ha eredményt akarunk látni belõlük. (Addig is lehetségesek olyan megoldások, amelyek javíthatnak a helyzeten. Jómagam az oktatási tárcának javasoltam ilyet: egy közalapítvány létrehozását, amelynek tevékenysége enyhíthetne a zeneoktatás bajain.) Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem egy fontosabb területen teremtjük meg a fejlõdés feltételeit? Egyfelõl azért, mert ehhez vannak meg az eszközeink, és a lehetõségünk is. Egy új szemléletû zeneoktatás kialakításában még mindig megelõzhetjük a világot, míg a tudomány, a technika szeletnyi területén sem juthatunk az élvonalba, annak magas beruházásigénye miatt (emellett minden ország erre a területre összpontosítja erõfeszítéseit). Lehet persze hivatkozni nagyszerû eredményeinkre, amelyeket az utóbbiak tekintetében elértünk, objektív szemlélõnek látnia kell, hogy ez csak egy csepp a tengerben. Amúgy pedig a mûvészetek nem elhanyagolható, s egyre bõvülõ szerepet töltenek be életünkben. A mûvészeti tevékenységek gyakorlása a legalkalmasabb módszer a gyerekek kreativitásának, gondolkodásának fejlesztésére. Az ilyen képességekkel felvértezett emberek az élet minden területén szükségesek és hasznosak. Máskülönben is óriási a gazdasági jelentõségük. Részük van az árucikkek döntõ többségének megalkotásában, értékesítésében (formatervezés, csomagolás, reklám). Az emberek mûvészetek iránti igénye a technikai fejlõdésnek is egyik motorja. Önmagukban is hatalmas értéket hoznak létre, amelynek nagysága vetekszik bármely iparág által megtermelt érték mennyiségével. Mûvészeink sikere nemcsak büszkeségünket, hanem pénztárcánkat is dagaszthatja. Az amerikai filmipar és zene nagyjai, az angol zene képviselõi jelentõs bevételt hoztak országaik számára – a sikeres rocksztárok (vagy akik belõlük gazdagodtak meg) alkotják ma Nagy-Britannia legvagyonosabbjainak zömét -, de ha jól emlékszem, az Abba-birodalom is Svédország harmadik legjobban prosperáló vállalkozása volt egy idõben. Utolsónak tartogattam legfontosabb érvemet: jogos igényük a gyerekeknek, hogy megismerjék azt, ami érdekli õket, jogos igényük a zenei pályát választóknak (akik nem kevesen vannak), hogy segítséget kapjanak álmaik megvalósításához akár iskolában, akár életben. Ezek teljesülése hozhat gyógyírt a magyar zene bajaira is. |
||
