3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2008. február 16. |

Metál és hip-hop zúzás az A38-on

Copyright:

Akik vágják a gitárzene és a hip-hop nagyjait, azok azt is tudják, hogy kb. 15 éve született egy filmzenei album”Judgement Night” címmel Amerikában, mely műfaj teremtőnek mondható, hisz akkor először rockerek szövetkeztek össze rapperekkel egy album erejéig, hogy közösen zúzzanak, ezzel pedig igazán maradandót alkottak. Az azóta legendássá vált trackeket Magyarországon most először hallgathatjátok meg élőben méghozzá hazai „nagyok” előadásában, A38 hajón.

Másfél évtizede műfaj teremtő lemez született, hiszen Amerikában kitalálták, hogy metál zenére reppelni, jó dolog, így egyetlen filmzenei album - azaz a Judgement night (Ítélet éjszakája) - erejéig összeálltak a kor rap, és metál sztárjai, hogy valami igazán rendhagyót produkáljanak.

Ez sikerült is, hiszen most már több mint egy évtizede ezekre mulat a nép estéről estére minden underground klubban, a hazaiakban, és a külföldiekben egyaránt. Ezzel az albummal vált igazán ismertté a Biohazard, de szerepel még rajta, hogy csak a legnagyobbakat említsem, az Onyx, a Hous of Pain, a Cypress Hill, és a Faith No More is.

Most először csendülnek majd fel itthon a jól ismert dalok élőben, ugyan nem az eredeti előadók, hanem a legismertebb hazai rock, metál, hardcore zenekarok vs, a legjobb rapperek előadásában.

Láthatjuk az Akkezdet Phiai rap formációból jól ismert Saiidot, ahogy együtt tolja a Fonogram-díjas Suscribe-al akik, egyébként külön-külön is, úgy megtöltik a Kultit vagy a volt Almássyt, hogy levegőt sem lehet kapni a tömegben. Ők adják elő a címadó dalt is.

Míg a Gimmeshot bulikból, és az Irie Maffiából jól ismert Mc Busa, aki amúgy a Zubolyban, és újabban a Brainsben is szövegel és Beatboxol, egy újabb, de ígéretes bandával a Sepoq-al közösen fogja „szétverni a házat”, tőlük az albumról szintén legendássá vált House of Pain trecket hallhatjuk.

A nyers, és darálós Hardcoret játszó The Last Charge egy Run D.M.C. Számot játszik majd, és ott lesz még a The Silver Shine is, akik Ice T és a Slayer közös számával nyomulnak. Pearl Jam, és Cypress Hill közösét a váci Sunday Furby zúzza el nekünk, míg a klasszikus Hardcoret játszó Tangó Undergrondtól  Faith No More és Boo Ya Tribe közösét hallhatjuk

Felvezetésként önálló koncertet ad a Tango Undergrond, a The Silver Shine,a Sunday Fury,és a The Last Charge.

Ez már önmagában is buzdító lehet, arra nézve, hogy megteljen a hajó, de ha még ez sem győzött meg senkit, a koncertek, és a kooperációk után, mikorra a srácok már valószínűleg szétverték az A38 színpadát, a buli még korántsem ér véget (persze ha nem történik valami természeti katasztrófa, pl. kigyulladt színpad, vagy ehhez hasonlók). Szóval ezek után a mikrofonok veszik át a főszerepet, és mögöttük Krimefest néven a Kriminal család tagjai, azaz a hip hop körökben nagy ismertségnek, és elismertségnek örvendő Bankos és Norba, valamint a legendás NemközöltSáv, majd Dj Koolkasko, hogy hajnalig lazítsa a metál zúzdában felpezsdült idegeket.

Mindenkinek ott a helye, aki nem akar lemaradni egy ilyen kuriózumnak számító eseményről, hiszen nemigen hallhatjuk valószínűleg a közeljövőben élőben a Judgement Night trackjeit, főleg nem ilyen ígéretesnek tűnő kooperációk tálalásában.

Singh Viktória Kudrat

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky