3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. február 4. | -nm-

Nyáron újra lecsap a Tankcsapda

Copyright:

A rímes-dallamos punkrock rajongóinak nyilván feltűnt már, hogy egy ideje Tankcsapda nélkül maradtak. Nos ez egy darabig így is marad, de nem kell félni, szó sincs munkaszünetről vagy alkotói válságról: a debreceni együttes nemrég kezdte összerakni új lemezét, amin szó szerint olyan keményen melózik, hogy nyárig koncert sem lesz. Júniusban azonban megindulnak a Tankok.

„Új dalokon, egy új lemezanyagon dolgozunk, és ez így is lesz egészen a nyár elejéig” – olvasható az együttes honlapján január vége óta. Ehhez Lukács László, a Lemmy-frizurás énekes-basszeros nem is kívánt többet hozzáfűzni. –Most rakjuk össze a számokat, dzsemmelgetünk, próbálgatunk, tehát bármit mondanék, annak simán megvalósulhat az ellenkezője is. – A Tankcsapdát ismerve attól azért nem kell félni, hogy nagy zenei váltás következik, a háromtagú együttes nyilván marad a jellegzetes garázsos-keményrockos hangzásnál, amelyhez a Nirvana-felállásnál (gitár-dob-basszus) valóban nem kell több, és amely a nagy elődöket (Ozzy, Motörhead) olyan jól konzerválta, hogy hatvanévesen is iszonyatos elánnal nyomják.

Lukács annyit azért elárult, hogy a megjelenést jövő márciusra tervezik, tehát a lemez elkészítére egészen hosszú időt szánnak, főleg a ’Csapdához képest. Egyelőre azonban idén júniusig kell kibírni, hiszen az első élő megmozdulás akkor lesz: 13-án („a tanév utolsó napján, vagy ha úgy jobban tetszik, a 2008-as nyári vakáció első óráiban” – figyeljük meg, milyen finoman lövi be a célközönséget az együttes!) a Pecsa szabadtéri színpadán láthatjuk majd őket. Ez még tehát korántsem lesz lemezbemutató koncert, de pár új számra nyilván lehet majd számítani; ha maguktól nem, is talán a második visszatapsolás után mutatnak valamit.

-nm-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky