3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2023. április 10.

Majdnem teljes a Balaton Sound zenei programja, érkeznek a magyar fellépők

Copyright:

Már kedvünkre válogathatunk a bőséges zenei kínálatból, hogy június 28. és július 1. között mely DJ set-ek és show-k ne maradjanak ki a nyár megújuló, élményekkel teli beach-fesztiválján, Zamárdiban. A rendkívül erősre sikerült nemzetközi sor mellé már a hazai zenei szcéna sztárjai is csatlakoztak. A Sound pedig újra felvette „leánykori nevét” és mostantól Heineken Balaton Soundnak szólítjuk.

„Az elektronikus zenei műfajok sokszínű kínálatával és gazdagodó egyéb programokkal megújuló fesztiválunk egy új időszámítást indít ebben az évben” - kezdi a bejelentést Filutás Anna , a Sound projektvezetője. „Ezt a törekvésünket segíti és erősíti, hogy tíz év után visszatér hozzánk - névadó támogatóként - a világ legismertebb sör márkája, a Heineken, akikkel közösen minden eddiginél nagyobb élményekkel készülünk a látogatóink számára” – tette hozzá, a mostantól Heineken Balaton Sound vezetője.

Közben a nagyobb programhelyszínek zenei kínálata is teljessé vált és kiegészült a sokak által várt magyar headliner zenekarokkal. Eszerint a Heineken Balaton Sound Nagyszínpadon lép fel az első napon Hardwell, KSHMR, Kungs és Yves V.  Másnap érkezik Tiesto, Ofenbach, Regard valamint a Goodboys. Pénteken itt lesz Armin Van Buuren, Vini Vici, a Halott Pénz és Justus. A Sound zárónapján Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Majka és Blasterjaxx lép fel ezen a helyszínen. A nagyszínpad hivatalos afterparty sávjába érkezik Riton, Joel Corry és Alle Farben.

A B my Lake nevével fémjelzett alternatív elektronikus zenei szcéna legnagyobb színpada, a B Stage fellépői lesznek, az első napon Charlotte De Witte, Enrico Sangiuliano, Indira Paganotto, Mateo & Spirit, Raul Young, Kitti Kay, Bernathy live, Dave Wincent. A második napon Carl Cox, Joseph Capriati, Stella Bossi, Anfisa Letyago, Tinlicker live, Shabaam b2b Episode1 aka Aladarus, Indigo Theory live. Pénteken lesz Adam Beyer, Sam Paganini, Dubfire, Satori live, Hot X, SanFranciscoBeat és Mirmur. A zárónapon pedig Artbat, Pan-Pot, Argy, Gioli & Assia live, Fred Lenix, Metha, Denes Toth és Avika.

A kisebb underground elektronikai helyszín, a My Stage powered by Jack Daniels az alábbi nevekkel rukkol elő: Sebastian Leger, NTO live, Jeremy Olander, Pöli, Garay & Jaffa Surfa, Lenny Lenox, Octile. Jön Charlie Sparks b2b Parfait, Clara Cuve, Cera Khin, dtnb. & and/or, Nakrasia, CRB, Sonic Rain. És elérkezik a péntek, amikor itt fellép Joris Voorn, Agents Of Times, Coeus, Philipp Straub, Marwan, Dubecticut & Robert Makai, Justrice. A Heineken Balaton Sound utolsó napján pedig itt lesz Layla Benitez, Amèmè, Paula Tape, Secret Factory, Mulya, SouveQ és Lerm.

Az már korábbról ismert, hogy új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, ahol ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta. Első napon a Masquerade bemutatja: Claptone, Nora en Pure, Tini Gessler, Ferreck Dawn és Andrea Lane. Másnap érkezik a Next Level, olyan nevekkel, mint Tschami, Dimension, Matroda, Sullivan King, Dublic & B'Andre - special basshouse DJ set, Nosphere & Skrude és Gemcamp & Bevild. A következő napon a Rave Culture terepe lesz ez a helyszín, itt lép fel Will Sparks, W&W, Dubvision, AXMO és Olly James. A Sound utolsó napján a Q- dance bemutatja: Sub Zero Project, Ran-D, TNT, Frontliner Rebelion, Sefa Hosted by Villain

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Tovább

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky