3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2023. március 3.

Titokzatos sárga ruhás figura Azahriah nyomában

Copyright:

Introvertált dal címmel jelent meg Azahriah legújabb kislemeze. Az év egyik legjobban várt nagylemezének előfutára annak ellenére, hogy kifejezetten gyors tempójú, vidám szám, fontos és komoly témát feszeget: azt, miként egyeztethető össze egy popsztár élete a folytonos reflektorfénnyel.

„Szándékosan írtam ennyire kendőzetlenre a szöveget – magyarázza Azahriah. – A dal egy minden nap zajló belső vívódást ír le, amely időszakosan felerősödve köszön vissza az életemben. Már a hírnév előtt is fura, nyomasztó érzést okozott bennem az idegen környezet, az ismeretlen helyzetektől, beszélgetésektől nagyobb feszültség keletkezett bennem, mint ami a környezetemből levont következtetések szerint egészségesnek számít. Viszont, ha ezektől az élményektől elvágom magam, akkor befordulok, és ez hosszú távon még rosszabb.”

Az Introvertált dal fontos párbeszédet nyithat meg a Z generációs rajongók körében zárkózottságról, félénkségről és szorongásról – illetve arról, hol húzódnak a határvonalak ezek között. Szerencsére ma már társadalmilag is egyre többet beszélünk az olyan, széles tömegeket érintő jelenségekről, mint a szorongás (vagy kifejezetten a szociális szorongás), és ennek köszönhetően mind többen mernek segítséget kérni.

A dalhoz tartozó kisfilm Azahriah – és tágabb értelemben minden előadó – nyilvánossághoz való viszonyát dolgozza fel: az ehhez kapcsolódó nyomást, a teljesítménykényszert, a közönség olykor irreális elvárásait. A felkavaró videóklipet, amelyben végül kiderül ki a titokzatos figura Azahriah nyomában, Drakula Out Of Town, azaz Ballagó Dániel rendezte.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. trvať

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. trvať

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. trvať

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. trvať

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky