3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. június 1.

Kollaborációval indul a hét

Copyright:

Kirobbanó kollaborációval jelentkezik a Fonogram-győztes DJ. Metzker Viki igazán tudja, hogy kell jól indítani a hetet, hiszen már hétfőn ledobja a slágerbombát, amit ezúttal a YouTube egyik legfelkapottabb tehetségével, Karolával közösen jegyez. A dögös duó egy érzelemdús szerzeménnyel vesz le a lábunkról.

Metzker Vikinek elképesztően alakult az elmúlt egy éve, MTV EMA-jelöltséget szerzett, megnyerte az év DJ-je díjat és tarolt a Fonogram gálán is, ahol az év hazai elektronikus zenei hangfelvételének választották a nemzetközi karriert is befutó  „The Rhythm Of The Night” című slágerét, és itt még közel sincs vége, hiszen Viki Miss Mooddal közös „21” trackje nem csak a YouTube legjobbjai közé jutott be, hanem bizony a rádiós slágerlistákon is előkelő helyet szerzett.

A lemezlovas nem pihen, bombasztikus premierrel indítja a hetet. A „Szerelem” egy lírai szerzemény, szövegében érzelmes és túlfűtött, amit az előadók hangja csak mégjobban kiemel, a fantasztikus ének pedig egy kivételesen pulzáló alapon fekszik, tökéletes összhatást elérve. Az új track rádióbarát és rendkívül fülbemászó, amihez szemkápráztató klip is készült, amit Sziklai Mátyás, a BSW egyik frontembere rendezett, és aki a dalszöveget is jegyzi. Kötelező hétindító, itt tudjátok megnézni.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. szeptember 8.

Molnár Tamás és Pajor Tamás közös ügye

A „Világot cserélek” az év talán legdrámaibb videoklipje, melynek középpontjában a háború, mint korunk rémséges és evidenciaszintre emelt létélménye áll. A dal Pajor Tamás tollából indult, majd Molnár Tamás refrénjeivel nyerte el végleges formáját. „A képi anyag egy disztópikus világot fest, tele utalásokkal. Tovább

2023. szeptember 8.

Ismét közös lemezt adott ki Azahriah és DESH

Bevált csapaton ne változtass, tartja a mondás, és jelenleg nincs csapat a magyar könnyűzenében, amely jobban bevált volna, mint Azahriah és DESH párosa: 2022-ben a magyar streamelők kettejük közös dalát, a Pullupot hallgatták meg a legtöbbször az NMHH hivatalos statisztikái alapján – mintegy 6,5 milliószor. És ez csak egy a duó számos rekordja közül. Tovább

2023. május 15.

Nemzetközi lemezkiadó figyelt fel a magyar garázsrock zenekarra

A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers srácairól legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra. A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A „Monarchy Madness II.” turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása. Tovább

2023. május 2.

Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2023-as nyertesek

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást. Tovább

2023. május 2.

Jules War újdonság

Lovasi Eszter 2023-ban kezdte közzétenni dalait Jules War néven. A Parallels keserédes indie-popja, és a súlyos szerelmi leszámolást megidéző Love után megjelent Eszter harmadik szerzeménye, a Cold Anger. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky