3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. január 29.

Kerekes Band koncertfilm az egri Török Fürdő leengedett medencéjéből

Copyright:

Az egri Török Fürdőben forgatott koncertfilmet a Kerekes. A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar - szokásától eltérően - teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával.

Bár az egyik kedvenc helyén, az egri Török Fürdőben vette fel koncertfilmjét a Kerekes, a zenekar mégis az eddigi legnehezebb forgatásán van túl. A helyszínkét szolgáló medencét 21 órakor kezdték leereszteni, csak ez után indult a színpadépítés és a hang-fénytechnika beszerelése.  A forgatás – Szőke Barna rendező irányításával –éjfélkor kezdődött és hajnal fél 4-ig tartott. E mellé párosult a 32 fokos hőmérséklet és a 100%-os páratartalom.  „A Bakui Magyar Nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. Ekkor kezdtük meg a tárgyalásokat az egri Török Fürdővel, akik végig nagyon pozitívak és segítőkészek voltak: a zenekari próbákat például a leengedett medencében zárás után tartottuk. Az aranykupola alatti öt másodperces visszhang teljesen más zenei gondolkodást igényelt. Azonnal láttuk, hogy minden számunkat át kellett hangszerelni, szerkeszteni. A magas páratartalom és az egyedi látványvilág mellett a zenekarra jellemző magas szintű muzikalitás is nagy hangsúlyt kap ebben a történelmi atmoszférában. A saját szerzeményeink mellett hat türk dalt is átdolgoztunk a Kaukázustól Belső-Ázsiáig, így például az anatóliai rock stílus egyik nagy slágerét, a Yekte-t Zsombor törökül énekli” – meséli Fehér Viktor, a Kerekes dobosa.

A filmet hat országban – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Üzbegisztán és Türkmenisztán – mutatják be.  A Water egy négyrészes koncertfilm-sorozat második állomása. Az első rész a hollókői vár tetején rögzített Live: Air nemrégiben önálló albumként is megjelent. Tavasszal Fire címmel egy akusztiks népzenei, míg nyáron a rockosabb hangvételű Earth megjelenését tervezi a Kerekes.

Az egri Török Fürdő

A vidéki Magyarországon egyedüliként fennmaradt török fürdő, amely több évszázados
múltra tekint vissza. A Török medence még 1610 és 1617 között, a török hódoltság alatti
időben épült, így ez a medencetér legrégebbi része. A fürdő többi részét az évszázadok alatt
fokozatosan építették hozzá az eredeti török építményhez. Kiemelkedő látványt nyújt az
1980-ban fejújított kupola, melyet körülbelül 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolták.

 

 

Playlist:

00:00 - Xayrli tong (Uzbekistan)
02:12 - Szilaj (Følkland) written by Kerekes
04:37 - Sari Gelin (Azerbajian)
07:04 - Yekte (Türkiye)
11:32 - Tűz lángja written by Kerekes
15:44 - Attilanin koshok yry (Kyrgyzstan)
17:15 - Gyzlar (Turkmenistan)
18:13 - Hunør Khan (Følkland) written by Kerekes
22:38 - Kozimnin Karasi (Kazakhstan)
24:35 - Bartók in the Sky with Jesus written by Fehér Zsombor
25:33 - Aranycsődör (Følkland) written by Kerekes
28:06 - Dervis written by Kerekes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Tovább

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Tovább

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Tovább

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky