3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2020. december 4.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dala az élet körfogásáról

Copyright:

Különös szerepet játszanak a ruhák és a természeti elemek Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Blood Turns című klipjében. Az életben megjelenő ciklikusságot bemutató dal a zenekar készülő, új albumán lesz hallható.

Havonta mutatja be új lemezének dalait Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. „2020-ban a legtöbb tervezett nemzetközi fellépésünk, próbánk és stúdiófelvételünk elmaradt, csodával határos módon augusztusban mégis egy teljes hetet Budapesten tudtak tölteni a belga zenésztársaink, Nicolas Thys és Antoine Pierre. Ezalatt kis túlzással minden idénre tervezett munkát bepótoltunk, hiszen bepróbáltuk a legújabb dalok quartet verzióját, felvettünk egy új lemezt, játszottunk és rögzítettünk egy koncertet és egy négy dalos közönség nélküli minikoncertet is. Olyan sok új dalból készült videófelvétel, hogy azt gondoltuk, egy rendszeres sorozat remek módja lenne az új dalok publikálásának. Főleg, mivel a covid a lemezmegjelenéseket is teljesen átrendezte. Az eredetileg 2021 tavaszára tervezett, About Time című album megjelenését 2022 elejére kellett tolnunk, ami viszont olyan messze van, hogy addig nem akarunk várni a dalok publikálásával. Most frissek, most szeretnénk megosztani őket a hallgatóinkkal. A Blood Turns kivételes a videósorozatban, hiszen a legtöbb élő verziót mutat a számokból, ez viszont igazi klip az albumverzióból” – meséli Harcsa Veronika.

„A Blood Turns szövegét Veronika írta, a dal az élet körforgásával változó szerepekről szól. Ehhez olyan zenét szereztem, ami nagyon hasonló ihletettségű. Engem mindig arra emlékeztet, hogy az élet maga a folytonosság, amit kapunk és adunk tovább” – idézi fel a dal születését Gyémánt Bálint. A minimálköltségvetésű, drónnal és egy kamerával forgatott klip igazi csapatmunka eredménye, a zenészek mellett Németh Anikó divat- és jelmeztervező és Nagy Eszter Fruzsina munkája. „Természetes módon, a dalra történő vizuális asszociáció során alakultak ki konkrét képek és ötletek a fejemben. Úgy képzeltem, hogy megkomponált jelenetek sorozatából épül fel a klip, és azt szerettem volna, ha ennek a kifejező ereje érvényesül, egymást erősítve a dallal. A Németh Anikó által készített daraboknak alapvető szerepe volt a klip képi világának megalkotásában. Konkrét elképzelésem volt a ruhákról, például szerettem volna egy olyan ruhadarabot, ami azt a hatást kelti, mintha egy madár átölelné Veronikát.  Anikó ezeket fantasztikusan megvalósította” – meséli Eszter. A klip világához egy 8 méter átmérőjű fehér ruha ki- és beforgása adja a narratív keretet, utalva a kinyílás-bebábozódás ciklikusságára, emellett a természet és a városi környezet kontrasztja is hangsúlyos szerepet kap.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Seguir

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Seguir

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Seguir

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Seguir

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky