3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. október 12.

Jön a Rómeó Vérzik történetének legütősebb albuma!

Copyright:

2020. október 15-én érkezik egy korongnyi keleti rock ’n roll - friss lemezzel rukkol elő a Rómeó Vérzik. A felvidéki kvartett ugyanis a márciustól tartó kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett: 11 ütős rocknótát dobtak össze – ráadásul elmondásuk szerint a Szűk a tér a zenekar legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta.

„A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock ’n roll anyag lett. Nagyon várom már, hogy végre a közönség is hallhassa a trackeket, kíváncsi vagyok a visszajelzésükre...” - nyilatkozta a frontember, Kovács Koppány a közelgő megjelenés kapcsán.

Az október közepén érkező, kilencedik nagylemez előfutáraként korábban már megjelent az album slágergyanús, NO FUTURE című nótájának zenés videoja. „Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik klip, nagyon fontos üzenettel: hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – így kommentálta a csapat a szeptemberi premierkor az amúgy 8 méter magasan, egy hangár tetején forgatott videót.

Most pedig – amennyire a még mindig tartó vírushelyzet engedi – felkerekedik a brigád, hogy hosszú pihenő után ismét a húrok közé csapva elhozza a Szűk a tér zúzós anyagát végre élőben is a rajongóknak. Húzós riffek, odamondós, pörgős szövegek, fülbemászó dallamok: egyszóval igazi Rómeó Vérzik hangulat, fergeteges buli várja a közönséget a megcsonkított 25 éves jubileumi turné egyetlen budapesti állomásán, október 16-án, Budapesten, az Analog Music Hall színpadán. Ráadásul az új koronggal érkezők extrán jól járnak: a zenekar legénysége a koncert előtt 18 órától a helyszínen dedikálja az előre megvásárolt Szűk a tér példányokat, és egy sörre is meghívja a friss lemeztulajdonosokat. Jöhet a rock?

 

 

LEMEZBEMUTATÓ: ANALOG MUSIC HALL, BUDAPEST, 2020. OKTÓBER 16.

A lemez a kiemelt MOL Kutakon kapható!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 19.

Pincemagányból a tengerbe – tízéves az Anton Vezuv bemutatkozó lemeze

Tízéves az Anton Vezuv zenekar bemutatkozó albuma, az Into the Sea. A kerek évfordulót egy különleges hangfelvétellel ünneplik: előkerültek a debütáló nagylemez 20 évvel ezelőtti első demófelvételei, ezek Cellar Light Demos címmel már elérhetők a Spotify-on és a többi ismert streamingszolgáltatónál, valamint limitált példányszámban magnókazettán is beszerezhetők. Tovább

2024. szeptember 2.

BSW és ByeAlex közös dala

A Lidokain az egyre személytelenebb és ridegebb kapcsolatokra reflektál. A dal három részre épül, mindegyikben egy nő életét kísérhetjük nyomon. Először húsz-, aztán harminc-, majd negyveneséven jelenik meg a sorokban, miközben kirajzolódik előttünk egy céltalan, magányos élet. Tovább

2024. augusztus 28.

Nyáresték, összeülések, meccsnézések, bulik: így ittak a fiatalok idén nyáron

Van persze, aki szerint „kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság”, de a többség tudatos marad és „meg is szokott állni” egy-két italnál – derül ki a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei nyári kampánya, a „Fair játék, felelős italozás” részeként készített tartalmakban szereplő megszólalásokból, azokra érkezett kommentekből. Ahogy azt is megtudhattuk a sportközvetítést nézők, este együtt iszogatni kiülős fiatalok visszajelzéseiből, hogy idén nyáron leginkább a koktélok nyertek teret: fő kedvencek a gin-tonic, az aperitíves, vermutos, prosecco-s keverékek, és a klasszikusok: a (kézműves) sör, a fröccs, és az üdítőkkel felfrissített rövidek. A megkérdezettek szerint a lényeg: a társaság. Az alkohol inkább mellékszereplő. A kampányban  Miskovits Marci, Viczián Viktória és Horváth Balázs tartalomgyártók is közreműködésükkel támogatták a felelős italozás sikerességét idén nyáron. Tovább

2024. július 5.

Jelentkezz te is fellépőnek a XII. Music Hungary Konferencia & Showcase-re!

Keressük a legígéretesebb hazai produkciókat a XII. Music Hungary Konferencia & Showcase programjába. Ha szeretnél fellépni novemberben Veszprémben, itt az idő, jelentkezz! Tovább

2024. július 4.

Bonyolódnak a The Trousers ügyei

Gőzerővel zajlanak a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers hetedik albumának előkészületei. Kőváry Zoliék olyannyira termékeny időszakukat élik, hogy a korong előtt, még a nyáron kijönnek egy feldolgozás EP-vel „GARAGE NIGHTS REVISITED” címen. Ennek a kislemeznek az előfutára érkezett meg ma a „PRETTY VACANT” formájában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky