3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. május 12.

Vámpírok, csavargók, szerelem az Anton Vezuv második lemezén

Copyright:

Szerelemről, csavargókról és vámpírokról szóló, különleges hangulatú új EP-vel jelentkezik a budapesti, indie-rock-folkban utazó Anton Vezuv. A hatszámos Lay Low Butterfly a zenekar második lemezanyaga. Jakab Péter, a Jazzékiel frontemberének produceri közreműködésével az együttes a debütalbumánál érettebb, határozottabb, komorabb anyagot készített. A Lay Low Butterfly május 12-étől digitálisan az Anton Vezuv honlapján meghallgatható, megvásárolható, emellett vinylen és CD-n   – és természetesen az ismert streamszolgáltatóknál – is megjelenik. A zenekar a Klinik kiadó gondozásában, a Cseh Tamás Program támogatásával kiadott lemezét 2016. május 19-én az A38 hajó kiállítótermében mutatja be a Meteo és a Musica Moralia társaságában.

Az Anton Vezuv második, Lay Low Butterfly című lemeze másfél évvel követi a bemutatkozó Into the Sea albumot. „Én azt képzelem a dalírásról, hogy van a dalszerző, akiről az életben talán nem is tudsz semmit, de van egy gyönyörű világa benn, ami meglapul egy kő alatt. Mi ezzel a lemezzel és a másfél éves dalszünettel szintén csendben meglapultunk, most pedig felröppenünk” – így magyarázza a frontember Gyulai István Sztív a címválasztást.

Az új EP producere Jakab Péter, a Jazzékiel frontembere volt, aki a zenei rendezésen kívül számos más segítséget nyújtott, – többek között a Lay Low Butterfly artworkje is az ő munkája –, így készülhetett el ez az ihletett, különleges hangulatú lemez. A dalok keverését Puha Szabolcs végezte.

Az Anton Vezuv a Lay Low Butterfly erős, de mégis sebezhető indie-rock-folk dalokkal lép túl a debütalbum édes-szomorú világán, power-melankóliáján. A lemezre az énekes-zeneszerző-szövegíró Gyulai István Sztív hat vadonatúj dala került, amelyek zeneileg érettebbek, és témaválasztásban is elütnek az első lemez tenger- és búcsúközpontú hangulatától. A lemez halottak szerenádját megéneklő nyitódalát trombita és klarinét színesíti. Emellett Sztív egy szórakozásból fiúkat gyűjtő, majd eldobó lányról, egy, a szerelem örökkétartóságán gondolkodó férfiról, egy vámpírról, valamint az úton elkopó szerelemről énekel az albumon. A Lay Low Butterfly-ra is jutott azonban egy búcsúzkodó szám; a folkos-bluesos záródalnak egy szitár ad keleties hangulatot.

Az Anton Vezuv a Lay Low Butterfly lemezbemutatóját az A38 hajó kiállítótermében tartja május 19-én (csütörtökön), vendégük a kísérleti post-folk Musica Moralia és a garage psych Meteo lesz. A Lay Low Butterfly digitálisan május 12-étől érhető el a Recorder.hu oldalán, a zenekar honlapján, valamint az ismert streamszolgáltatóknál. A fizikai formátumot kedvelők limitált példányszámban vinylen és CD-n  is megvásárolhatják a lemezt, amely a Klinik kiadó gondozásában és a Cseh Tamás Program támogatásával jelenik meg.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky