3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2008. január 22. | Sári Júlia

Nyugatra tart a magyar zene

Copyright:

Idén öt európai nagyvárosban léphetnek fel magyar zenakarok a Zene Ünnepén a magyar intézeteknek hála. Brüsszelben, Berlinben, Londonban, Párizsban és Pozsonyban is külső helyszíneken, nem csak magyar közönseg előtt lesz lehetősége zenészeinknek megmutatni, mit tudnak.

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) immár harmadik éve szervez az ünnep keretében koncerteket olyan külső helyszínekre, ahol nem csupán az intézet állandó közönsége, de százak-ezrek előtt léphetnek fel a magyar zenekarok. Derdák András igazgató tavaly már pályázatot írt ki az eseményen való részvételre, méghozzá azzal a céllal, hogy minél több magyar tehetség kapjon esélyt a francia közönseg előtti bemutatkozásra. A rendkívül sikeres programhoz, amelyre mintegy nyolcszáz zenész jelentkezett, idén csatlakoznak a berlini, a brüsszeli, a londoni és a pozsonyi magyar intézetek. A közös pályázattal nemcsak az egyszeri föllépés lehetőségét akarják biztosítani a zenekarok számára, hanem alkalmat kínálnak arra is, hogy a kiutazó zenészek a kint töltött öt-hat nap alatt további koncerteket, turnékat tudjanak szervezni maguknak.

Az intézetek éppen ezért nemcsak a zenészek, de menedzsereik számára is biztosítják a kiutazást és a szállást, valamint vállalják a helyszínen terjesztett idegen nyelvű szórólapok elkészítését, és a sajtóban való megjelenésről is gondoskodnak. Olyan zenekarok jelentkezését várják, akik szívesen képviselik Magyarországot a magyar népzene gyökereiből táplálkozó, ám a 21. század zenei elemeit is fölhasználó muzsikájukkal, és örömmel működnének együtt belga, franci, angol, német vagy szlovák szervezőkkel, művészekkel.

Sári Júlia

Forrás: PMI

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. A continua

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. A continua

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! A continua

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky