3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

Copyright:

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű.

A kilenc számot tartalmazó, Music Fashion kiadó gondozta lemezen Zoliék többek között Petőfi születésének 200 éves évfordulója előtt tisztelegtek, de két zenei kollaborációval is felrázták ezt a színes, sokrétű zenei anyagot. A banda új klipje éppen egy ilyen szerzeményhez forgott. A fákról a formád jut eszembe energikus, életigenlő tracket ugyanis Volosinovszky György színésszel közösen álmodták meg, készítették el.

„A tavalyi dalszerzőtáborban, az Artisjus Songwriting Camp-ben ismertem meg Volosinovszky Györgyöt, aki dalszövegíróként jelentkezett ide. Nagyon-nagyon gyorsan kiszaladt belőlünk ez a zene, a dallam, valamint a szöveg is. VOLO hihetetlen tehetség, villámgyorsan, elképesztő hévvel képes elkapni a fonalat.” – árulta el Zoli. A Fákról a formád jut eszembe érdekessége, hogy vokál fronton Zoli felesége, Czutor-Kilián Zsani erősíti.

A számhoz egy sztorival rendelkező kisfilm forgott a Vagon étteremben László Dorina rendezésével, a Dorinka Studio jóvoltából. A klipet az NKA támogatta.

Czutor Zoltánt fiatal kora óta elválaszthatatlan kapcsolat fűzi a zenéléshez, a dalíráshoz. Mindössze 13 éves volt, amikor megalapította a Nyers zenekart, amely egészen 2005-ig volt aktív.    Ezt követően álmodta meg a rock, a beat jegyekkel építkező Belmondo-t. Volosinovszky Györgyöt sokan a Jóban Rosszban, valamint a Barátok Közt ikonikus tévés sorozatokból ismerhetik, de van egy színitanodája is River Studio néven, valamint saját podcast sorozatot épít Arccal a csúcsra címmel.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky